Több mint hárommillió forint értékű illegális cigarettát és e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a kecskeméti vásártéren.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát. Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból vagy semmisítettek meg a vámhatáron.
A korábbi évekhez hasonlóan a fogyasztóvédelmi hatóság idén is fokozottan ellenőrzi az ünnepi időszak jellegzetes termékeit. A karácsonyi füzérek, egyéb világító díszek, kültéri dekorációs eszközök ellenőrzése a kereskedelmi forgalomban már kapható és az országba a vámhatáron beérkező termékekre is kiterjedt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában elvégzett vizsgálatokon november végéig 26 különböző fajtájú villamossági termék közül 21 típus bukott meg. A tárca kezdeményezésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben 30 féle vámkezelni kért díszvilágítási termékből 28, a termékbiztonsági követelményeknek nem megfelelő típust sikerült megállítani már a határon.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:
Az ITM műszaki laborvizsgálatán megbukott karácsonyi világító dekorációs termékek legjellemzőbb hibája a vezetékek cérnavékonysága, nem megfelelő szigetelése, a csatlakozódugó elégtelen mérete volt. A legtöbb esetben a vezetékeket nem tehermentesítették húzás és csavarás ellen, a hiányosságok miatt a termékek áramütést okozhatnak. Visszatérő hibaként jelentkezett még, hogy a hálózati vezeték hossza nem érte el az előírt másfél métert, a termékek vezérlő dobozainak széle éles volt, de előfordult, hogy a beltéri fényfüzért kültérre ajánlották. A súlyos veszélyt jelentő díszvilágítási füzéreket a kereskedő köteles a vásárlóktól is visszahívni. A laboratóriumban vizsgált termékfajták teljes listája és a kockázatértékelések során megállapított hiányosságok részletei itt érhetőek el. A fényfüzérek termékbiztonsági ellenőrzései decemberben is folytatódnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a tisztességes kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokat védi a rendszeres vizsgálatokkal, akciókkal. A fokozott hatósági jelenlét hozzájárul a magyar családok nyugodt karácsonyi készülődéséhez, az ünnepek békéjéhez és biztonságához.
A dekorációs fényfüzéreket mindig olyan szaküzletben érdemes vásárolni, ahol a világítástechnikai termék működéséről szakszerű tájékoztatást adnak. A piacokon és alkalmi árusoknál felbukkanó, jelölések nélküli, bizonytalan eredetű, rossz minőségű eszközöket célszerű elkerülni.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







