16 °C Budapest
Sosem volt még ilyen drága a rántott hús: ez pedig csak rosszabb lesz

Sosem volt még ilyen drága a rántott hús: ez pedig csak rosszabb lesz

2019. augusztus 26. 09:59

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz. Egy év alatt majdnem 30 százalékos volt a drágulás, és a trend az afrikai sertéspestis miatt valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik- vetítette előre Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó.

Az élősertés termelői ára drasztikusan nőtt az elmúlt időszakban - erősíti meg Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, egyben a Bonafarm-csoport igazgatója hozzátéve, hogy ez elsősorban a Kínában elhatalmasodott sertéspestissel magyarázható. Becslések szerint Kínában a sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnhet el egy éven belül - írja a 24.hu. Ez azért gond, mert Kína a világ legnagyobb sertéshústermelője, egyben a legnagyobb sertéshúsfogyasztó is. A pestis előtt a világ sertésállományának fele származott Kínából, és a fogyasztás mintegy fele szintén náluk csapódott le. Tehát a mértéktartóan becsült 30-40 százalékos kínai termeléskiesés azt jelenti, hogy

világszinten 15-20 százalékkal kevesebb sertéshúst állítanak elő egy éven belül, mint korábban.

Már most is látszik, hogy Kína sertéshúsimportja drasztikusan megnőtt - az Európai Unióból például mintegy 40 százalékkal több sertést hozattak be az idei első félévben, mint korábban. Ez a megnövekedett kereslet pedig kihat az élő sertés árára is. Január óta a magyar élősertésárak mintegy 35 százalékkal nőttek, Éder Tamás szerint ennyivel fizetnek többet a vágóhidak a disznókért a termelőknek. A KSH adatai júniusig bő 31 százalékos átlagos áremelkedést mutatnak a sertésfelvásárlási áraknál:

A probléma az, hogy a nagyobb önköltséget a húsipari vállalatok egyelőre nemigen tudták érvényesíteni értékesítési áraikban. Van fogyasztóiár-növekedés is, de jóval szerényebb mértékű, mint amennyi az élő sertés esetében. A tőkehús 10-15 százalékkal drágult év eleje óta, a készítményeknél pedig csupán néhány százalékos emelkedés mutatkozott

- mondta Éder Tamás. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a karaj 10, a comb 15 százalékkal drágult júliusban, éves szinten. Kedvezőnek tűnik a magyar sertéstartók és húsipar számára a kínai sertéspestis miatt keletkezett keresletélénkülés, de ezt Magyarország közvetlenül nem tudja kihasználni, a távol-keleti piacokon nem tudunk profitálni abból, hogy hiány van sertésből. Ennek oka, hogy nálunk is felbukkant a sertéspestis, igaz, a hivatalos közlés szerint egyelőre csak vaddisznókban, viszont már ez is kizárja, hogy Kínának szállítsunk.

Ezért a nagy kínai kereslet csak közvetetten hat a magyar piacra, viszont az alapanyagár nálunk is felment, így a húsipar "beszorult". Alulról nyomja őket az önköltség emelkedése, azaz a sertéstenyésztőknek többet kell fizetni, így ők jelentős profitot realizálnak, miközben a húsipar az eladási áraiban eddig nem tudta érvényesíteni a nagyobb önköltséget.

Sokáig nem tudja a feldolgozó ágazat ezt a mínuszt maga előtt görgetni, előbb-utóbb a termelői árak és a bérek növekedése meg kell jelenjen a fogyasztói árakban is, különben a veszteség miatt tönkremennének a húsüzemek

- vezeti le Éder Tamás. Hogy mennyivel és mikortól emelkedhet a boltokban a tőkehúsok, és húskészítmények ára, annak megbecslésére nem vállalkozott. Mindenesetre az élősertés mintegy 35 százalékkal drágult, a bérek pedig 10 százalék feletti mértékben nőttek - ez a két tétel pedig domináns összetevője a fogyasztói árnak. Éder Tamás egyetért Raskó Györggyel abban, hogy a sertéshús termelői áránál további emelkedés várható. Az importénál és a hazai termelésűnél is. A magyar élősertés ára amúgy - részben szerződésileg vagy áttételesen - kötött a német élősertés árához, így a magyar piac egy az egyben követi az Európai Unió meghatározó szereplője, a német sertéspiac árait.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

Tartós drágulás várható

Éder Tamás szerint a piaci vihart okozó kínai sertéspestis és az azzal járó jelentős hiány, így a kínai keresletélénkülés nem átmeneti, hanem jó darabig eltarthat. Hosszabb távon, akár évekig a jelenlegihez közeli vagy még magasabb élősertésárakra kell berendezkedniük a feldolgozóknak. Ennek oka, hogy egyelőre nem látni, mivel lehetne megállítani a vírus terjedését, ez még senkinek nem sikerült, Kínában pedig robbanásszerűen terjed a betegség. A pestis megjelenése előtt mintegy félmilliárd disznót tartottak ott. Vannak, akik szerint egy éven belül 200-300 millió sertést kell levágni az ázsiai országban, vagyis a termelésük 40-50-60 százalékát is érintheti a kényszervágás. Éder Tamás a 30-40 százalékot reálisabb becslésnek tartja.

Az Európai Unió várhatóan tovább növeli Kína felé a kivitelt, valószínűleg nőni fog azokban az országokban (elsősorban Németországban, Dániában, Hollandiában, Spanyolországban, Franciaországban) a termelési kedv, ahonnan Kína befogad sertést. Persze Európa egyes részein is van már pestis, több mint tíz éve jelent meg Oroszországban, keresztülment a balti államokon, érintetté vált Lengyelország területének mintegy harmada, átment Ukrajnán, Románián, de ott van Szlovákiában is, és nem olyan régen megjelent Szerbiában is. Kicsit olyan az egész, mint egy időzített bomba, amiről csak azt nem lehet tudni, mikor és hol robban legközelebb. Ha a Kínába szállító főbb európai importőr országokban is megjelenne a betegség, az biztosan jelentősen újrarajzolná a piacot.

Éder Tamás különösen aggasztónak tartja, hogy a legújabb kutatások szerint a legyek és más rovarok is vírushordozók lehetnek. Amint a múlt héten beszámoltunk róla, Romániában arat a sertéspestis, és már megközelítette a Békés megyei Gyulát a ragály, egy 23 kilométerre lévő román településen kellett kiirtani a teljes állományt a betegség miatt:

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 14. péntek
Bonifác
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?