17 °C Budapest

Torpedóként lőtt ki a Sziget-jegyek ára: ki tudja ezt kifizetni?

2019. július 30. 11:38

Augusztus 7-én hivatalosan is kezdetét veszi a 27. Sziget Fesztivál, Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye. Ennek apropóján megnéztük, hogy miként alakultak a napi, illetve hetijegyárak a kezdetektől 2019-ig. Az eredmény megdöbbentő: 1993-ban ugyanis 300 forint volt egy napijegy, idén azonban akció nélkül 26 900, egyes napokon pedig 28 900 forint.

Idén 27. alkalommal rendezik meg a Sziget Fesztivált, ami augusztus 7-én nyitja meg kapuit és augusztus 13-ig tart. Idén a legerősebb húzónevek között szerepel a Foo Fighters, Ed Sheeran, a Florence + The Machine, Post Malone, a Twenty One Pilots, a The National és Macklemore is. A programsorozatra még lehet jegyet vásárolni, sőt augusztus 1. délig akciók is vannak még, de például az akciós 104 900 forintba kerülő 7 napos VIP bérlet már elfogyott.

A napijegyek idei ára egyébként 26 900 forint, 2 napon azonban 28 900 forintot kell fizetni. A 7 napos bérlet pedig 109 900 forintba kerül.

Brutális a drágulás

Ha megnézzük az adatokat, láthatjuk, hogy 1993-ban 300 forintba került egyetlen napijegy, míg a hetijegy elővételben 1 800 forint volt. Ehhez képest 2019-re

a napijegy ára (26 900) 89,6 szorosára, az elővételes heti bérleté (109 990) pedig 61-szeresére nőtt.

A különbség bődületes, persze azt nem szabad elfelejteni, hogy 26 év leforgásáról beszélünk, illetve hogy évről-évre az éppen aktuális legnagyobb világsztárok lépnek fel a rendezvényen. Ha ennyire azonban nem is megyünk vissza az időben, a drágulás mértéke akkor is igen magas. Ha csak 2010-ig kanyarodunk vissza, akkor egy napijegy ára 12 000 forint volt, egy hetijegyé pedig 46 000 forint. 

{{EMBED:infogram_1141ee29-3e8a-44bb-98b7-fdb017803888}}

Ez azt jelenti, hogy 9 év leforgása alatt a napijegy ára 2,2-szeresére a hetijegyé pedig 2,3-szorosára növekedett. Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a mai magyar nettó minimálbér bruttó 149 000 forint, azaz egy hetijegy ára igen közel áll ehhez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Igaz, ha őszinték akarunk lenni, akkor egy külföldinek még így sem kerül annyira sokba egy hetijegy, továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy az elsősorban a magyar közönség által keresett napijegyek ára nem drágul olyan nagymértékben, mint a hetijegyeké. Igaz azt is érdemes leszögezni, hogy egy év alatt még nem volt akkora drágulás megfigyelhető a napijegyeknél, mint 2018-ról 2019-re, azok ugyanis egy-két kivételtől eltekintve háromezer forinttal nőttek.

A KSH adatai szerint egyébként 1993 és 2018 között évente átlagosan 7,9 százalékkal nőttek az árak (a szolgáltatások árai ezen belül 8,5 százalékkal). Összesen ez 196,3 százalékos áremelkedést jelent (a szolgáltatásoknál 211,5-öt), azaz 25 év alatt durván megduplázódtak a fogyasztó árak Magyarországon. Ehhez képest a Sziget jegyek ára tényleg kilőtt majd 3 évtized alatt.

Látogatószám

2018. minden idők leglátogatottabb Sziget Fesztiválja volt, tavaly ugyanis több mint fél millióan buliztak a rendezvénysorozat keretin belül. Ez a szám 1993-ban 43 ezer volt, majd egy évvel később 100 ezer. A meredek ugrást követően már 20 évvel ezelőtt is nyilvánvalóvá vált, hogy a Sziget rengeteg külföldi turistát vonz, és az ő számuk markáns emelkedésével bizony a jegyárak is kilőttek. 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm