0 °C Budapest

Ne is keresd a magyar krumplit: szinte teljesen elfogyott a boltokból

2019. április 24. 09:00 1 perc

Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így importálni kell. Ha krumplit veszel, az vélhetően francia, vagy Afrikából hozták be.

Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők - mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb árrést a kereskedelem teszi az árura. Murai György azt is elmondta: a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjú burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek.

Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is - évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező. Ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja hozzátette: kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron.

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57