Fehérpamacsos selyemmajmot találtak annak a tiszafüredi férfinak az autójában, akinél tavaly egy Magyarországra csempészett tigriskölyköt foglaltak le.
Vádat emeltek azzal a harmincöt éves brit férfival szemben, aki társaival hat éve Szegeden nemzetközi hívásokat bonyolított megtévesztett magánszemélyek telefonjairól, több millió forintos kárt okozva - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
A férfit az ügyészség jelentős kárt okozó számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény bűntettével vádolja. A vádirat szerint a férfi arra kérte egy szegedi ismerősét, keressen olyan embereket, akiknek vezetékes telefonjuk van. A férfi két társával ennek alapján 2013. április 12-én és 13-án három lakást kerestek fel. Azt mondták az ott lakóknak, hogy külföldi telefontársaság számára tesztelik a telefonvonalat, miközben valójában egyszerre több száz, emelt díjas, nemzetközi telefonhívást indítottak.
A telefontársaság a hívások után mintegy 19,5 millió forint forgalmi díjat számlázott ki a sértetteknek. Később ezt a szolgáltató méltányosságból jóváírta. A nemzetközi telefonhívásokkal a telefontársaságnak csaknem 6 millió forintos összekapcsolási díja keletkezett. A vádlottat európai elfogatóparancs alapján fogták el, majd adták át a magyar hatóságoknak.
Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel élve az ügyészség egyezséget kötött a bűnösségét beismerő gyanúsítottal. Ennek alapján a vádhatóság másfél év börtönbüntetés kiszabását kérte a férfira, aki vállalta a keletkezett kár megtérítését.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






