Megnyitottak az első balatoni strandbüfék, és az árak már most jelzik: idén sem lesz olcsó a nyaralás.
Egy év alatt húsz százalékkal nőtt a Díjneten keresztül végrehajtott elektronikus számlabefizetések száma, míg 2017 első hat hónapjában 2 millió 165 ezer, idén január-júniusban már 2 millió 589 ezer befizetési tranzakciót regisztráltak a rendszerben.
A Díjnet közleménye szerint az idei első félév végére 640 ezer fölé emelkedett a társaság regisztrált ügyfeleinek száma, ami egy év alatt 11 százalékos bővülés. A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában álló független e-számlakezelési szolgáltató 2018 első félévében összesen több mint 4,6 millió számlát mutatott be a nála regisztrált fogyasztóknak, vagyis idén már a bemutatott számlák többségét, 56 százalékát fizették ki a Díjneten keresztül, bankkártyás, regisztrált internetbankos vagy mobiltelefonos fizetéssel.
A többi számla kiegyenlítése főként egyedi átutalással, csoportos beszedési megbízással, illetve a szolgáltató felé történő egyedi befizetéssel történt. A rendszeren keresztül elérhető szolgáltatók köre négy szolgáltató csatlakozásának eredményeként egy év alatt 29-re nőtt. A legtöbb számlát idén is a Díjbeszedő Holding Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., a UPC Magyarország Kft., az NKM Földgázszolgáltató, a FŐTÁV Zrt., illetve az E.ON mutatta be a rendszeren keresztül.
Garamszegi Tamás, a Díjnet vezérigazgatója elmondta: már alacsony számú ügyfélkör mellett is jelentkeznek az elektronikus számlázás előnyei, a számlázási költségek csökkenéséből származó megtakarítás, emellett erősödik a díjfizetési fegyelem. A társaság szolgáltatásait használó fogyasztók a számláikat egy helyen, elektronikus formában kapják, amelyek beérkezéséről ugyanúgy e-mailben figyelmezteti őket a rendszer, mint a közelgő lejárati határidőre.
A Díjnet rendszerébe beérkező számlák kiegyenlítésére számos lehetőség választható, a múltbéli fizetési tranzakciók megtekintésére és a számlák letöltésére pedig a bemutatásukat követő legalább 18 hónapig van mód. A Díjnet Zrt. Magyarország független e-számlakezelési szolgáltatója, a társaság regisztrált ügyfeleinek száma jelenleg meghaladja a 640 ezret.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tavaly a Díjnet nettó árbevétele 658,3 millió forint volt, adózott nyeresége 45,67 millió forintot ért el. 2017-ben az e-számlakezelő cégen keresztül megvalósított fizetési tranzakciók összege 43,7 milliárd forint volt, 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 32,1 milliárd forintot.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








