11 °C Budapest

Beszámoltak a boltok: maradt a multik túlsúlya

2018. június 1. 16:30

A diszkontok másfélszeresére növelték piacukat öt év alatt, a növekedés felét pedig ők hozták 2017-ben. Piacvezető a Tesco, de töpörödik az előnye. Az Aldi taposta a legnagyobbat, de a Szolnok Coop is szépet lépett. De a legkisebbek... Hát, nem egyformán osztogatták kegyeiket a vásárlók, de ez sosem volt másként.

Napvilágot láttak a 2017-es beszámolók a boltos világról is. A boltos kiskereskedelem (élelmiszer és iparcikk együtt) tízezer-négyszáz milliárd forint volt 2017-ben a statisztika szerint, ami a pénztárakban hagyott pénzt nézve (szaknyelven folyó áron) hétszázhatvan milliárd forint növekményt takar. Ez 8 százalékos többletbevétel (a hivatalosan emlegetett 5 százalékos növekedés úgynevezett volumenindex, ami az árváltozások hatását kiszűrve, mennyiségben mutatja az emelkedést).

Nos, ezen a piacon osztozkodhattak 2017-ben a boltosok.

Nagy láncok: övék az élelmiszerpiac 75-80 százaléka

A legnagyobbak az élelmiszerláncok, ami nem véletlen, hiszen itt költik el a legtöbb pénzt a vásárlók, 2017-ben négyezer-nyolcszáz milliárd forint ment el ezekben a boltokban. A nagyját az élelmiszeres piacnak a nagyok (multik, hazaiak együtt) vitték, négyezer milliárd körüli bevételükkel. Ez bizony 75-80 százalékos piacrészesedés lehet (azért vagyunk óvatosak ennek becslésében, mert azért még minden részadat nem ismert, a megjelentekben pedig van némi ellentmondás).

A bizonyítványosztásban azonban nem mindenki osztályzata látszik még, mivel a nemzetközi gyakorlathoz igazodva egyes láncok pénzügy fordulónapja nem december 31., hanem egy eltérő időpont (így az Auchan, a Lidl és a Tesco esetében). De a Tesco egy sajtóhírben már elárulta eredményét, így az ismert, a Coop is nyilatkozott, a többieké becsülhető (a Trade Magazin rangsora meg is jelent).

A Tesco előnye csökkent, de a magyar láncok is csak helyben járnak

Továbbra is a Tesco a legnagyobb lánc, de forgalma korábbi sajtóhírek szerint 3 százalékkal csökkent (vigyázat, az április végi híradás szerint fontban emelkedett, forintban számolva már nem, a Magazin rangsora pedig 3 százalékos emelkedéssel számol, mi nem). A sajtóhír viszont azt jelentheti, hogy ennyivel elmaradt a bevétele a korábbi 636 milliárd forintos mérlegadatától (ez nettó, tehát áfa nélküli érték). A piaci, teljes értéken számított bevétele így 800 milliárd forint alatt lehet, de mérlege csak később lesz.

A Coop csoport 604 milliárd forintos forgalmával egy csipetnyit közelített a Tescóhoz. Összesítésük szerint már évek óta 10-10 milliárd forint körüli mértékkel emelkedik a csoport forgalma, ami 3-4 százalékos bővülés, folyó áron. A legnagyobb Coop tag, a Szolnok Coop viszont 9 százalékkal erősítette 2017-ben a piacát, igaz viszont, hogy ezzel is csak a harmincmilliárdosok csoportjába tartozik. Ez a növekedési ütem viszont ugyanakkora, mint a Sparé, aki egyébként a harmadik legnagyobb élelmiszeres a piacon.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legnagyobb magyar élelmiszeres boltosok viszont ebben a 20-30 milliárdos körben mozognak, így a nagy CBA-sok is. A Krupp és Társa CBA tag 6 százalékkal növelte forgalmát, ami szintén jó eredménynek számít. De hát tarka a kép ebben a körben is, a szintén nagyobb CBA-s Vörösvár Kft. 3 százalékkal lett nagyobb 2017-ben, ami már kisebb növekedési ütem. A véletlenszerűen kiragadott Reálos Élésker forgalma pedig már nem is nőtt (ő az egyik tulajdonos a Reál csoportban, 10 milliárd körüli piaccal, ami kisebb lett 2017-ben a 2016-osnál).

A diszkontok megint mindenkit lepipáltak, a multi túlsúly maradt

Az Aldi 27 százalékkal növelte forgalmát, beszámolója szerint. A növekedés ütemében piacvezető, de ez azt is jelenti, hogy a diszkont csoport (az Aldi mellett a Lidl és a Penny) évről-évre egyre jobban szorongatja a többieket. A diszkontok forgalma közelíthette 2017-ben a 900 milliárd forintot (eddig csak az Aldi mérlege nyilvános), ez másfélszeres növekedés öt év alatt. És a piaci növekedésük 100 milliárd feletti értéke elvitte az élelmiszeres piac emelkedésének a felét.

Mindez azt is jelenti, hogy a hazai láncok forgalma csak nagyon szerény mértékben emelkedett, így a multi súly 55 százalék körül járhatott 2017-ben (egy évvel korábban a blokkk.com ezt 54 százalékra becsülte, a mérlegbeszámolók, a Trade Magazin rangsora és a KSH adatai alapján).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem