9 °C Budapest
Alkoholban úszik az ország: ezért olcsóbb a sör, mint a kóla

Alkoholban úszik az ország: ezért olcsóbb a sör, mint a kóla

2017. október 13. 05:30

Számtalan budapesti kávézóban és étteremben lehet tapasztalni, hogy sörhöz olcsóbb jutni, mint kólához, ami közel egymillió alkoholista és két és félmillió nagyivó országában nem biztos, hogy szerencsés. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre a vendéglátóhelyek árairól, mi három jól menő, ismertebb budapesti kávézó árlapját néztük meg, és megpróbáltunk utánajárni, mi is okozza a különbséget.

A szerkesztőségben többeknek is feltűnt, hogy Budapesten a kávézókban sokkal drágább a kisüveges üdítőital, mint a csapolt sör decije. Sajnos pontos statisztikák nem állnak rendelkezésünkre, így kiválasztottunk három jól ismert budapesti kávézót, és az ő árlapjaikat vizsgáltuk meg. A kávézók neveit eltüntettük, mert a jelenségen van a hangsúly, és nem a konkrét helyeken. A megérzéseink ez alapján be is igazolódtak.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Budapesten ezek lennének a jellemző árak, csupán azt mutatják meg, valóban létezik a jelenség, tehát, hogy fél liter kólához drágábban lehet hozzájutni egy adott helyen, mint egy korsó sörhöz.

Az árkülönbségekkel kapcsolatban először is meg kell jegyezni, hogy valamennyire almát hasonlítottunk össze körtével. Nem a gépi kóla árát vetettük ugyanis össze a csapolt sörével, hanem az üvegesét, ám annak köszönhetően, hogy sok helyen csak ilyen kiszerelésben érhető el az üdítő, így ez a lehetőségünk marad, ha kólát szeretnénk inni.

Olcsóbban veszem, olcsóbban adom

A Pénzcentrummal azt közölte egy vendéglátós forrás, hogy egész egyszerűen kisebbb a bekerülési költsége a csapolt sör decijének egy ötven literes hordóból, mint a kóláé a kisüveges kiszerelésből, és ez az oka az árkülönbségnek. Meg is néztük egy italnagyker oldalán, hogy nagyjából mekkora ez a különbség, de ez nem magyarázta meg minden esetben a fogyasztóiár-különbséget. 

A csomagolás (göngyöleg) költségeit nem számítva, egy 2,5 decis Coca Cola 133 forintba, míg egy 50 literes Soproni hordó 23 ezer forintba kerül a Rojik Italnagykernél. A sörös hordó felszúrásánál valamennyi sör elveszik, így számoljunk úgy, hogy egy 50 literes hordóból 48 liter sört tud egy vendéglátós eladni, az üveges kólánál nyilván nincs ilyen veszteség. Ezek alapján a csapolt sör bekerülési költsége decinként 48 forint, a kóláé pedig 53. Ez ugye 5 forint, vagy 10,4 százalék különbség

Mivel annak a kávézónak az esetében, ahol a Soproni - Coca Cola páros árait vetettük össze 42 forint (41%) volt a különbség, ezért minimum az esetükben kijelenthetjük, hogy az óriási árkülönbség nem feltétlenül csak a bekerülési árak különbségéből adódik, hanem nagyobb profittal is adják el az üveges kólát, mint a csapolt sört.

Annak, hogy a sör esetében alacsonyabb profitrátával is elégedett egy hely, számtalan oka lehet a piaci versenytől kezdve, a fogyasztási szokásokon keresztül, egészen a különböző sörgyári támogatásokig

A kocsmák esetében a Pénzcentrum vendéglátós forrása megerősítette a gyári támogatások létét, illetve azt is elmondta, hogy mivel a csapolt sör húzótermék, ezért sok hely relatíve kisebb árréssel dolgozik annak érdekében, hogy bevonza a vendégeket, és aztán más termékekkel keressen rajtuk többet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi újság a boltokban?

A fentiek fényében érdekes, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, a minőségi sör jóval drágább a boltokban Magyarországon, mint a Coca Cola, a félliteres sör és a kétliteres kóla árait összehasonlítva.

Ebben az esetben is igaz természetesen, hogy a két összevetett termék kiszerelése eltérő, ráadásul a félliteres üveges sör jellemzően betétdíjas, tehát a fenti számításnál valamennyivel olcsóbban is hozzájuthatunk, ha visszavisszük az üvegeket. 

Visszatérve azonban a kávézói árakra, velük kapcsolatban felmerül, hogy az alkoholmentes üdítőknél olcsóbb csapolt sörök milyen hatást gyakorolnak a hazai alkoholfogyasztásra és alkoholbetegekre.

Magyarországon ugyanis nagyjából 800 ezer alkoholista van, 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, és évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt Zacher Gábor toxikológus szerint, amiből arra lehet következtetni, hogy az alkoholjárvány gyakorlatilag minden családot érint hazánkban.

NEKED AJÁNLJUK
Több ezer magyar szülő rontja el így a gyerekét: vigyázz, nehogy elkövesd ezt a hibát

Mi, magyarok nem vagyunk a toppon, ha pénzügyi tudatosságról van szó, pedig fontos lenne, hogy jó példával járjunk gyermekeink előtt is.

Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. október 5. szerda
Aurél
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?