A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Az elmúlt egy évhez viszonyítva kisebb elmozdulások láthatóak a magyar fiatalok hozzáállásában a hamisított termékekhez, de a legtöbben továbbra is az alacsonyabb árat jelölték meg a vásárlás legfőbb motivációjaként.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából kiderül, a fiatal válaszadók továbbra is az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak és kevésbé törődnek a gazdasági és egyéb társadalmi hatásokkal, derült ki.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a válaszadók közel 40 százaléka állította azt, hogy az elmúlt egy évben vásárolt hamis terméket. Közülük minden második megkérdezett (53,9%) ezt többször is megtette, ami a 2016-os adatokhoz viszonyítva (62,5%) 8,6 százalékpontos csökkenést jelent. A kutatásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a válaszadók csaknem fele (47%) nem vásárolt hamisított terméket az elmúlt egy évben, ami a tavalyi eredményekhez képest 5, 2015-ös eredményekhez képest pedig 9 százalékpontos javulást jelent.
Idén már jóval dominánsabb szerepet játszik az ár a fogyasztók végső döntésének meghozatalában: a válaszadók több mint kétharmada (68,6%) az alacsony ár miatt döntött a hamis termék megvásárlása mellett, ami több mint 15 százalékpontos emelkedés tavaly óta (52%).
A VOLT Fesztivál látogatóival készült felmérés kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is: a válaszadók 60 százaléka szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban, 28 százalékuk pedig úgy véli, hogy a hamisítványoknak a fogyasztókra nézve van a leginkább negatív hatása. A termékekkel közvetlen kapcsolatba nem kerülő szereplők kiesnek a megkérdezettek perifériájából, hiszen mindössze 12 százalékuk gondolta úgy, hogy a társadalom vagy az állam is kárt szenvedhet a hamisítványok megvásárlása által.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Pozitív fejlemény, hogy idén már csaknem minden második válaszadó azt jelezte, hogy az elmúlt évben nem vásárolt hamis terméket. Ugyanakkor a felmérésből egyértelműen kiderül, hogy a hamis termékek alacsonyabb ára még mindig nagyon vonzó a fiatalok számára. A hatékony megelőzés érdekében kiemelten fontosnak tartjuk a fogyasztói tudatosság növelését, amelyben arra kívánjuk ösztönözni a vásárlókat, hogy az alacsonyabb ár mellett se vásároljanak hamis termékeket, felismerve annak káros következményeit" - mondta el a kutatás eredményei kapcsán Németh Mónika, a HENT titkára.
Hozzátette: fel kell hívni a fiatal fogyasztók figyelmét arra, hogy a hamis - ezáltal gyengébb minőségű - árucikkek vásárlása során valójában ők is károsultak lesznek. Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók közel kétharmada (62%) az internetet, 23 százalékuk a piacot vagy utcai árusokat, 17 százalékuk egyéb hazai üzleteket, 16 százalékuk pedig a külföldi boltokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.
A kutatás szerint a válaszadókat az esetleges szankciók helyett sokkal inkább a hamis termék minőségének megbízhatatlansága foglalkoztatja; a hamisítványt vásárlóknál ez az arány 66,4 százalék, a nem vásárolóknál pedig 81,5 százalék, ami 13,5 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest (68%).
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







