Hogyan fogunk vásárolni a jövő boltjaiban? 8 izgalmas újítás

2016. november 28. 11:31

Okos próbafülke, okoskosár, rendelőgomb - az elmúlt években számos új digitális eszköz jelent meg, amely jelentősen megkönnyítheti és átalakíthatja a vásárlás folyamatát. Az átalakulás, és a vásárlás élményének növelése természetesen nem áll meg: a Pénzcentrum most nyolc olyan technológiát mutat, amelyekkel találkozhatunk a jövő boltjaiban - sőt, sok üzletben már akár ma is.


Ma már talán senki nem lepődik meg azon, ha a boltban egy önkiszolgáló kasszánál tud fizetni. Míg pár éve egyáltalán nem voltak robotkasszák Magyarországon napjainkban már több száz van belőlük az országban és rohamosan terjednek. Az önkiszolgálók kasszák mellett pedig a digitalizáció számos más újdonságot hozott boltokba. Mutatjuk milyen újításokkal találkozhatunk itthon és mi az, ami még csak külföldön érhető el.

1. Okos próbafülke

Hazánkban az egyik nagy újítással az "okos próbafülkével" a nyár végén nyitott Nyugati téri Dechatlon áruházban találkozhatunk. Itt ugyanis a termékekbe helyezett RFID chipeknek köszönhetően a próbafülkébe bevitt termékeink azonnal beolvasásra kerülnek, amelyekről egy digitális kijelző segítségével több mindent is megtudhatunk:

  • Minden információt elérhetünk a fülkébe a termékekről
  • Leolvashatjuk az árakat
  • Elolvashatjuk a termékről más felhasználóknak a véleményét
  • A készülék kiegészítő termékeket is ajánl nekünk
  • Megtudhatjuk a fülékből, hogy milyen méretek vannak még az adott termékből
  • Kérhetjük az eladó segítségét, ha nem megfelelő a méret
  • Nyomon követhetjük az eladókat

Az áruházban egyelőre tesztelik az új rendszert, de ha beválik, akkor azonban a többi üzletben is hamar megjelenhetnek az okos próbafülkék.

Amennyiben sikeres lesz a teszt, akkor gondolkodunk a többi áruházunkba való telepítésen is

- tudta meg a Pénzcentrum Román Gergelytől, a Dechathlon stratégiai igazgatójától.

2. Okoskosár

Jól teljesít a Tesco újdonsága a Scan&Shop is, amelyet a budaörsi áruház után a Fogarasi úton, Győrben, Szegeden és Debrecenben is bevezetnek 2017 január 27-ig bezárólag. Hogyan működik? Egy a kosárra helyezhető eszköz segítségével beolvasható az áruk vonalkódja, majd azok közvetlenül a kosárba tehetőek, miközben a készüléken pontosan nyomon követhető az elköltött, és az akciók által megtakarított pénzösszeg is. A vevők a vásárlást után az önkiszolgáló pénztáraknál ki- és bepakolás nélkül, a szkenner által generált vonalkód beolvasásával fizethetnek.

Az áruházlánc további fejlesztéseket is tervez, többek között a mobiltelefonos fizetések felé is nyitnak.

- tudtuk meg korábban a Tescótól.

3. Digitális blokk

A Tesco egyelőre két nagy-britanniai üzletében tesztel egy olyan rendszert, ami a blokk helyett az okostelefonunkra küldené a vásárlásról a nyugtát. A kasszánál fizetés után egy külön terminálhoz kell hozzáérintenünk a bank-,hitel-, vagy hűségkártyánkat, ami elküldi az okostelefonunkra a digitális számlát. Mindössze annyi a feladatunk, hogy előtte telepítenünk kell egy alkalmazást, ami fogadja majd a blokkokat. Persze, aki ragaszkodik hozzá majd továbbra is kinyomtathatná a blokkokat.

4. Rendelőgombok a lakásban

Az Amazon "Dash Button" névre keresztelt legújabb fejlesztése is új irányt mutathat a jövő vásárlási formáiban. A cég legújabb fejlesztését magyarul leginkább gyorsgombként vagy rendelőgombként fordíthatjuk le. Az eszköz lényege, hogy egyetlen gombnyomással tudunk rendelni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendszer működési elve, hogy a gombot felragasztjuk például a mosógépre, és az eszköz csatlakozik a lakás wifi-hálózatára. Ha elfogy a mosópor, egyszerűen csak megnyomjuk a gombot: az eszköz kapcsolódik az okostelefonunkra feltelepített Amazon-alkalmazáshoz, és betesz a virtuális kosarunkba egy csomag mosóport. Ha fél órán belül nem mondjuk le a megrendelést, automatikusan kiszállítják a terméket.

5. Vásárlás fényképről

Ázsiai metróállomásokon, európai repülőtereken is működnek már olyan boltok, amelyekben virtuálisan vásárolhatunk. A lényeg, hogy megállunk egy hatalmas plakát előtt, amelyen termékek fotóit találjuk, telefonunkkal beolvassuk a termékhez tartozó vonalkódot vagy QR-kódot, és mire hazaérünk, az áruház már ki is szállította a megrendelt terméket. Hasonlóval egyébként néhány éve Magyarországon is találkozhattunk, például a Shopline és a Tesco plakátjairól is tudtunk vásárolni mobilfizetéssel.

6. Okosmérlegek

Izgalmas újdonság a speciális kamerával ellátott mérleg, amely önmagától felismeri, hogy milyen gyümölcsöt, zöldséget helyeztünk rá. A készülék programozható, így sokféle terméket felismer. Létezik már olyan mérleg is, amely az eladónak mutatja meg a termék összetevőit, allergén információit, sőt, receptet is ajánl (természetesen ezt megkaphatjuk nyomtatható formátumban). A mérleg másik, vevő felőli oldalán található kijelzőn két vásárlás között reklámfilmeket, bemutató-videókat nézhetünk.

7. Digitális polccímkék

Mát több magyar boltban is találkozhatunk digitális polccímkével, amelynek az egyik legnagyobb előnye, hogy pillanatok alatt lehet változtatni a termékekhez tartozó leíráson, például ha új termék érkezik az üzletbe, vagy ha egy akció miatt változik az ár. Egyébként kifejezetten energiatakarékosak, és szinte megszólalásig hasonlítanak a hagyományos címkékre.

8. Vásárlást segítő terminálok

A vásárlók már magyar boltokban is találkozhatnak speciális borkínáló terminálokkal. Az érintőképernyős készülékek használata kimondottan egyszerű, nem csak az egyes borok jellemzőit mutatják meg, hanem recepteket is ajánlanak - ezt egy mozdulattal ki is nyomtathatjuk. A cetlik egyébként reklámozásra is alkalmasak - például ajánlanak egy receptet, egy tésztát, vagy szószt. De ehhez hasonló újdonsággal készülnek a Decathlonnál is.

Hamarosan elérhetővé válik az online rendelések leadása egy áruházi kioskon keresztül. Ezen eszközökön több applikáció is fut majd és ennek köszönhetően megírhatják a véleményüket a látogatásról, tájékozódhatnak árról, készletről a vásárlóink

- tette hozzá Román Gergely.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm