A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Bejelentés nélküli csokoládészállítmányra csapott le az adóhatóság. A teherautók nemcsak, hogy nem voltak bejeletve, még korábbi tartozása is volt a fuvarozónak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának járőrei közúti ellenőrzéskor két járművet ellenőriztek, melyek rakománya nem szerepelt az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (EKÁER). Az ellenőrzött járművek édességet szállítottak Lengyelországból. A rakomány súlya jóval meghaladta az okmányokon szereplő tételt, így az árut az EKÁER-be is be kellett volna jelenteni.
A gépjármű vezetői elmondták, hogy Budapesten készültek lerakodni az árut, de mivel a fuvarokmányokon más szerepelt, a NAV pénzügyőrei az áru kísérése mellett döntöttek. Amellett, hogy a szállítmányok érvényes EKÁER bejelentéssel nem rendelkeztek, a gazdálkodónak majdnem 3 millió forint végrehajtható tartozása is volt, amelyet két nappal később az ügyvezető megfizetett. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a cég sofőrjei lebetegedtek, ezért a barátait kérte meg, hogy hozzák el egy lengyel cég tulajdonában álló árut Magyarországra.
A bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt várható bírság kapcsán ideiglenes biztosítási intézkedést rendeltek el, , azonban az adózó a négy és félmillió forint értékű édességszállítmány lefoglalását nem várta meg, hanem készpénzben megfizette a teljes tartozását.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







