12 °C Budapest

Először a munkaerőhiányt kellene enyhíteni a kereskedelmen

2016. szeptember 7. 19:03

A kereskedelemben nem a jelenlegi szabályozás szigorítása a legsürgetőbb, hanem a munkaerőhiány enyhítése, az ehhez kapcsolódó járulékcsökkentés, valamint a különböző foglalkoztatási programok erősítése - írja közelményében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keddi ülésén elhangzott felvetésekre reagálva.

Az OKSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás szigorítása olyan következményekkel járna, amelyet a vasárnap nyitva tartó boltok többsége, pénzügyi okok miatt - főleg a kisvállalkozások - nem tudna vállalni.

A kiskereskedelemben is nyomasztó a munkaerőhiány, ugyanakkor a 192 ezer fős létszám január óta semmit sem változott, pedig a boltok, áruházak folyamatosan keresnek új munkaerőt. A nyári időszakot diák munkavállalók mentették meg (ők nincsenek benne az alkalmazotti létszámban).

A havi bruttó átlagkereset 2016. júniusára, egy év alatt 146 ezer forintról 159 ezer forintra emelkedett.

Ennek alapján az átlagot tekintve, ha egy alkalmazott három vasárnap dolgozik, akkor bruttó 10 ezer forint vasárnapi pótlékkal számolhat. A szigorító javaslat elfogadása esetén két kötelező szabad vasárnappal számolva, 7-10 ezer forint terhet jelentene ez alkalmazottanként, ráadásul új munkaerőt is fel kellene venni sok boltban. Ez sok vállalkozás számára vállalhatatlan teher.

Óriási bérkülönbségek vannak a szakmák között: a hentes havi bruttó átlagkeresete 137 ezer forint, az illatszerbolti eladóé 192 ezer forint. Néhány nagyáruház már havi bruttó 300 ezer forint körüli bért is kínál eladóknak, miközben a kisebb boltok jelentős része csak átlag alatti bért tud fizetni. A földrajzi különbségek is nagyok, több mint 50 ezer forint.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Lényeges kérdés, hogy a vállalkozások üzleti terveik készítésekor és annak változtatásakor, a várható bevételből kiindulva bértömegben gondolkodnak, tehát azt számolják ki, összesen mennyit tudnak az alkalmazottaknak együttvéve bérekre kifizetni. A vasárnapi munkavégzés szabályainak szigorítása esetén egyes bérelemek korlátozására kényszerülne sok vállalkozás, pl. korlátozhatnák a cafetériát (ha van egyáltalán), a jövőben pedig kisebb béremeléssel lennének kénytelenek számolni.

Az OKSZ azokkal az érdekképviseletekkel ért egyet, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a jelenlegi helyzetben a legsürgetőbb kérdés a munkaerőhiány enyhítése, az ehhez kapcsolódó járulékcsökkentés és a különböző foglalkoztatási programok erősítése.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem