2025-ben tovább gyorsult a magyar fizetési piac digitalizációja: a mobilos és online tranzakciók száma meredeken emelkedett, a kártyás vásárlások soha nem látott rekordot döntöttek.
Gyanúsan olcsó, cseh, ukrán, szerb és horvát gyártmányú étolajak jelentek meg az áruházakban, szakértők szerint a Magyarországon előállított termékekhez képest 100-200 forintos árkülönbséget áfacsalással lehet csak elérni - számolt be a Magyar Nemzet.
A Magyarországon előállított étolaj jellemzően 400-510 forint literenként, míg az említett külföldi termék között akad olyan, amit 309 forintért árulnak. A szakértők szerint rendkívül furcsa, hogy például az egyik terméken Horvátországot tüntették fel gyártóként, ahol gyakorlatilag nem terem napraforgó, amiből étolajat lehet készíteni.
Ez azért gyanús, mert a csalók, kihasználva a határok átjárhatóságát és az ellenőrzés "hihetetlen" hiányosságait, körhintacsalás során beviszik a például Ukrajnában áfamentesen megvásárolt árut Szlovákiába és onnan Magyarországra.
A gyanús étolajakat forgalmazó egyik hálózat, a CBA kommunikációs igazgatója szerint partnereiket alávetik a kereskedelemben szokásos ellenőrzési eljárásoknak a szerződéskötések előtt. Hozzátette, a szállító nyilatkozik arról, hogy az áthárított áfát a költségvetéssel szemben elszámolja.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








