Itt a nagy lottómutyi: ragadós a szerb példa?

2015. július 31. 11:03

Izzik a lottóbotrány Szerbiában, az élő sorsoláson előbb írták ki a képernyőre a nyerőszámokat, mint kihúzták volna őket a műsorban. A rendőrség nyomoz, a konteómániások pedig a kezüket dörzsölik. Mivel időről-időre idehaza is beindulnak a találgatások, ezért megnéztük, mi biztosítja, hogy ne legyen csalás (legalábbis Magyarországon).

Finoman fogalmazva is felrobbantotta az internetet a kedd esti szerb lottósorsolás, amelyen "elvileg" már a lottóhúzás előtt megvoltak a nyerőszámok. Az állami szerencsejáték vállalat technikai hibáról beszél, a nézők szerint azonban csalás történt. A történteket már a szerb rendőrség is vizsgálja.

Az élő sorsolásról készült felvételen az látszik, hogy az első három szám kihúzása még rendben zajlott, majd negyedikként a 27-es számú golyót húzták ki, ám a képernyőn a 21-es szám jelent meg. Ezt követően gyorsan megjelent (ötödikként) a 27-es is, holott akkor még nem is húzták ki az ötödik golyót. Az ötödikként kihúzott nyerőszám a 21-es lett, éppen az a szám, amely 33 másodperccel korábban már megjelent a képernyőn.

A "technikai hiba" ellenére a sorsolási bizottság mindent rendben talált, így nem ismételték meg a sorsolást. Héttalálatos szelvény végül nem volt. Jövő héten több mint 1 millió euró keresi majd gazdáját; a kérdés csak az, ezek után hajlandó lesz-e valaki még játszani...

Nem csalás, nem ámítás!

Időről-időre természetesen idehaza is beindulnak a találgatások, melyek egytől-egyig a játék tisztaságát kérdőjelezik meg. Van, aki szerint már régóta csalnak, míg mások arra gyanakodnak, csak azóta trükköznek, amióta számítógépes rendszerben működik a lottósorsolás. Egy biztos, az összeesküvés elméletek száma végeláthatatlan. A gyanakvókat persze az sem nyugtatja meg, hogy

a hazai számsorsjátékok tisztaságát több minden is garantálja; ráadásul a szervezők jól felfogott gazdasági érdeke is az, hogy ne legyen csalás.

A különböző hazai számsorsjátékokon egytől egyig a nemzetközi standardoknak és a magyar szabályozásoknak megfelelő eszközökkel sorsolnak. Az eszközöket és a sorsolás menetét is külső, független szakértők ellenőrzik (SZEF, közjegyző, Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság). A Szerencsejáték Zrt. minden sorsolási eszközét tehát a MKEH engedélyezi és hitelesíti.

A hitelesítési eljárásra 2 évente kerül sor. Az eljárás során ellenőrzik a sorsoláshoz használt számgolyók fizikai tulajdonságait, például a golyók átmérőjét, a színüket, vagy azt, hogy össze lehet-e őket nyomni, esetleg lehetséges-e vízzel átitatni őket. Fontos kiemelni, hogy a kézi és gépi golyóknál természetesen eltérő paramétereket vizsgálnak).

Azt pedig, hogy a számgolyókhoz illetéktelenek nem férnek hozzá, illetve csak a sorsolás időpontjában és helyszínén teszik ezt az erre jogosultak, az biztosítja, hogy a leplombált számgolyókat kizárólag közjegyző jelenlétében lehet feltörni, illetve az eszközöket is csak közjegyző jelenlétében lehet rendeltetés szerűen használni. Ismét fontos kiemelni, hogy a sorsolást követően a közjegyző ismét le is zárja a golyókészleteket.

Azt, hogy a sorsolási eszközöket a játékszervező ennek megfelelően kezeli-e, illetve, hogy a hitelesített eszközöket használja-e a NAV SZEF (Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Főosztálya) is rendszeresen ellenőrzi.

Ráadásul a fogadási rendszerbe került adatok utólagos módosítása sem lehetséges, a fogadási adatok sorsolás előtt online zár alá kerülnek. Egy független szerv időbélyeggel zárja le az adatokat, melyekhez se hozzátenni, se elvenni belőlük nem lehet. A folyamat olyan, mint egy hitelesített online közjegyzői folyamat, ahol természetesen minden esetben készül másolat is, melyet a Szerencsejáték Felügyelethez is elküld a Szerencsejáték Zrt. a sorsolás megkezdése előtt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mindezeken felül minden sorsolás nyilvános, az előkészületeket és magát a sorsolást is bárki megnézheti. Bárki láthatja tehát, ahogy a golyókat - a sorsolás előtt 20-30 perccel - közjegyző jelenlétében helyezik el a sorsolási gömbben, és végigkísérhetik a teljes sorsolást (élő sorsolásnál a televízió nézői is!).

Csalás nélkül is hatalmas üzlet

Akinek pedig ez sem lenne elég indok a játék tisztaságára, gondoljon csak bele, hogy a szervezők jól felfogott gazdasági érdeke is az, hogy ne legyen csalás. A játékosok bizalma ugyanis a vállalat működésének alapja. Ez több mint presztízskérdés, hiszen bármely hibapont ezt a bizalmat ingatná, ingathatná meg. Az összes szabályozás és biztonsági intézkedés célja ezért az is, hogy a rendszer megbízhatóságát megőrizzék.

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy már maga az adózott játékbevétel nagysága sem indokolja, hogy a Szerencsejáték Zrt.-nek megérné trükközni. Egy szimpla játékhéten is minimum 3-3,5 millió alapjátékot adnak fel, míg halmozódás idején nem ritka 6-7 milliós eladás sem. Az alapjáték 225 forintos ára mellett érdemes egy gyors fejszámolást végezni, nagyságrendileg mennyi bevétele is van a társaságnak hétről-hétre.

Játssz velünk!

Mivel a Pénzcentrum nem ad az összeesküvés-elméletekre, ezért ezen a héten közösségi lottózásra invitáljuk olvasóinkat. Az Ötöslottón és a Hatoslottón is szerencsét próbálunk. A szelvényeket mi már megvettük (mindkét esetben gép számokkal játszottunk); neked csak annyi a dolgod, hogy a megadott határidőkig megosztod az alábbi két Facebook-posztot, valamint mindkét poszt hozzászólásaihoz beírod a szerencseszámodat.

Tehát mindkét posztot meg kell osztani, és mindkét poszthoz hozzá kell szólni! Ha pedig nem akarsz lemaradni a Pénzcentrum további nyereményjátékairól, akkor lájkold Facebook-oldalunkat is.

Ötöslottó játékunk:

Hatoslottó játékunk:

Ha megütjük bármelyik e heti (31.) főnyereményt (Az Ötösön 580 millió, a Hatoson 606 millió a tét), azt azok között osztjuk* szét, akik az összes feltételnek eleget tettek. Ha kevesebb találatot érünk el, azt a Pénzcentrum szerkesztősége befekteti (egy cukrászdában...).

* A nyereményt - az esetleges adókat, járulékokat, illetékeket leszámítva - egyenlő részben osztjuk szét, az 5 fős szerkesztőséget is beleértve.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső HATOSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem