Ha a dohánytermék-kiskereskedő 1 éven belül harmadik alkalommal szolgál ki fiatalkorút, a hatóság engedélyét is visszavonja.
Ma már nem nyithattak ki a nemzeti dohányboltok a benzinkutakon és azokban a bevásárlóközpontokban, amelyekben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzlethelyiség működik. Erről még tavaly novemberben döntött a kormány. A koncessziós jogot viszont még nem veszítik el a pórul járt, túl sikeres trafikosok, máshol még nyithatnak trafikot.
Az új szabályozás azt jelenti, hogy ha például egy plázában csak kisebb üzletek vannak, akkor dohányboltot is lehet ott nyitni, illetve a meglévőnek nem kell onnan elköltöznie.
Eredetileg a nagy boltok mellett azt is megtiltották volna, hogy iskolák mellett lehessen trafik. Aztán az utolsó pillanatban az iskolák melletti dohányboltokat mégis megengedték, de helyette a benzinkutakon tiltották meg, a fiatalok védelmére hivatkozva.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó
- Díjazták a legegészségesebb kórházakat, itt a 3+1 nyertes
- Újabb két, ultramodern helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
- Magyarics Tamás: a billegő államokban is előnye van Donald Trumpnak