Befellegzett az állami dohányboltoknak?

2013. január 4. 08:34

Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik - olvasható a Magyar Nemzetben.

A dohánytermékeknél alkalmazható jelenlegi, 3-5 százalékos árrés mellett nem lehet hosszú távon gazdaságosan trafikot működtetni - jelentette ki a lapnak a Magyar Dohány-kiskereskedők Egyesületének (MDKE) titkára. Adorjánné Pordán Éva hangsúlyozta: különösen a kistelepüléseken jelenthet gondot az alacsony haszon, hiszen legalább havi 6-8 millió forintos forgalmat kell lebonyolítani ahhoz, hogy ilyen árrés mellett legalább magát eltartsa a dohányboltos. Egy olyan területen pedig, ahol bejáratott lottózó üzemel, a kisebb trafikosnak esélye sincs a totó-lottó forgalmazására jogot nyerni.

Adorjánné Pordán Éva szerint, miután a dohányboltok eddig is kaptak termékeik forgalmazása fejében támogatást a gyártóktól az árrésen felül, ez az összeg vagy annak egy része lehetne a nagyobb árrés forrása. A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének állásfoglalása szerint a piaci viszonyok határozzák meg az árrés mértékét.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a magasabb árrést két forrásból finanszírozhatják a gyártók, egyrészt a korábban a kereskedőknek nyújtott, s a mostani törvény által tiltott egyéb forgalmazási támogatásokat, másrészt a csökkenő költségek miatt megspórolt összeget csoportosíthatják át.

 

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem