A takarmányárak emelkedése még az idén megjelenhet a tej és a tejtermékek fogyasztói árában, a terméktanács szerint a termelők várhatóan képesek lesznek érvényesíteni a nyár végén prognosztizált 15-20 százalékos emelést - írja a Napi Gazdaság.
Lukács László, a Tej Terméktanács vezetője a lapnak elmondta, a takarmány drágulásának hatása a nyers tejre és a feldolgozott tejtermékekre a novemberben kötött szerződésekben már most érződik. A trend egyértelmű: a következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani, azt azonban nehéz megítélni, hogy meddig tart a drágulás, ez ugyanis a takarmányár mellett az esetleges uniós túltermeléstől is függ.
A terméktanács arra számít, hogy a boltok polcairól eltűnnek majd a "legirreálisabb" árazású, literenként 120-130 forintért kínált UHT-tejek, s a jellemző legalacsonyabb árszint 140-150 forint körül alakul majd, bár a drágulást az év végi ünnepi akciók kis időre enyhíthetik.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








