20 °C Budapest

Ötöslottó, Joker: fontos változás jön!

Pénzcentrum
2012. augusztus 10. 12:04

Az olimpia miatt holnap, azaz 2012 augusztus 11-én is változás lesz a Luxor, a Joker, illetve az Ötöslottó játékok sorsolási rendjében. Augusztus 20-án pedig zárva lesznek a lottózók - hívja fel a figyelmet a Szerencsejáték Zrt.

Változások az olimpia miatt

Az m1 csatornán a Szerencse Szombat (Luxor, Joker, Ötöslottó) sorsolási műsor sugárzására, illetve élő közvetítésére a megszokott, 18:30 órakor történő kezdéshez képest eltérő időpontban kerül sor. A társaság tájékoztatása szerint augusztus 11-én előreláthatólag este 8 óra után 12 perccel veszi kezdetét a 30-35 perces élő sorsolás, a Szerencse Szombat. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az adásidők csúszhatnak a magyar vonatkozású sportesemények miatt. A változás viszont nem érinti az említett játékok vásárlásának határidejét, a szerencsevadászok ezen a napon is a megszokott időpontokig fizethetik be játékaikat.

Az Ötöslottó, valamint a Hatoslottó várható főnyereménye a 2012. 32. játékhéten 85 millió, illetve 272 millió forint. A Jokeren ezen a játékhéten 12 millió forint keresi gazdáját. A sorsolásokat, szokásához híven, ezúttal is élőben közvetíti a Pénzcentrum.hu.


Változások az államalapítás ünnepén

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a lottózók az augusztusi ünnepnapon, 2012. augusztus 20-án, hétfőn, zárva tartanak. Az online rendszer viszont ezen a napon is elérhető. A játékosok interneten, telefonon, SMS-ben, az ünnepnapon is nyitva tartó értékesítőhelyeken, valamint az OTP bankjegykiadó-automatákon adhatják fel játékaikat. Az ünnepnapi játékok sorsolásának rendje változatlan. A Kenó sorsolási műsor pontos sugárzási időpontjáról viszont a TV2 televíziós csatorna aktuális műsorrendjéből tájékozódhatnak majd a játékosok.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom