Milliárdos születésnap: 55 éve él a remény

Pénzcentrum
2012. március 7. 11:17

Izgalmas születésnapot ünnepelhetnek ma a magyar szerencsevadászok: 55 éve, 1957 március 7-én tartották az első Ötöslottó-sorsolást Magyarországon. Az első ötöst a 6. héten érte el özvegy Ring Sándorné, aki gyerekeinek életkorát játszotta meg, és 855 ezer forintot nyert.

Az eddigi utolsó ötös pedig 2011. november 19-én született, és közel kétmilliárd forintot ért. Az Ötöslottó eddigi legnagyobb főnyereménye 2003 november 29-én talált gazdára: akkor 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forinttal lett gazdagabb egy játékos.

Egy átlagos játékhéten nagyjából 3,5 millió alapjátékot küldenek játékba, míg például a múlt héten, a halmozódás hatására (jelenleg ugyanis 1,8 milliárd forint közelében jár a főnyeremény) 4,9 millióra emelkedett ez a szám.

A magyar Ötöslottó

Mint ahogy az 1946-ban több európai országban bevezetett sportfogadást Magyarországon is hónapokon belül meghonosították, ugyanúgy az 1956-ban megjelent új nemzeti lottók mintájára 1956. december 29-én kormányhatározat született a lottó magyarországi bevezetéséről - derül ki a Szerencsejáték Zrt. történelmi összefoglalójából.

A lottósorsjegyeket 1957. február 13-tól kezdték árusítani. 1957. február 20-án már több mint százezer szelvény érkezett be. Eldöntötték, hogy a nyertes számokat szerencsegömbben fogják sorsolni minden hét csütörtökén. 1957. február 27-én már, szervezett módon, a budapesti központba érkeztek a kitöltött szelvények és rendezési munkálatait megkezdték.

Az első sorsolás 1957. március 7-én zajlott: 1,5 millió szelvény érkezett játékba. Telitalálat nem volt, heten értek el négy találatot.

Élőben közvetítjük a sorsolást
A Pénzcentrum.hu ezen a héten is élőben közvetíti az Ötöslottó sorsolását, szombat este 19 órától. Várhatóan 19.25-re az is kiderül, elvitte-e valaki az  1 780 millió forintos főnyereményt.


A MEDOSZ kultúrotthonba délután fél ötre hirdetett eseményen ünnepi műsor vezette be az első lottósorsolást. Az alapjáték 3,30 forintos részvételi díjából a 3 forint 50 százaléka adta a nyereményalapot, 10 százalék pedig a jutalomsorsolás nyereménytárgyainak beszerzését szolgálta. Az 50 százalékos nyereményalap egyenlő arányban oszlott meg a négy nyerőosztály között. A nyereményalap ilyen felosztása két évtizeden keresztül változatlan maradt.

1957. július 12-én, pénteken délelőtt került sor az első vidéki sorsolásra, amikor Szekszárdon húzták ki a 19. lottóhét nyerőszámait. Ezen alkalommal is, mint az összes többi vidéki sorsoláson, a helyszínen ezrek, a rádióközvetítésen keresztül százezrek kapcsolódtak a sorsolás ceremóniájához.

Az első nyertes: özv. Ring Sándorné

Az első ötöst 1957-ben a 6. héten érte el özvegy Ring Sándorné, a főnyeremény 855 ezer forintot ért. Az újság még azt is megírta, hogy a nyertes Budapesten, a XI. kerületben lakott, a szelvény kitöltése előtt sorba vette gyermekei életéveit: Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. S ez volt az öt nyertes szám is, és ezzel Ring Sándorné divatba hozta a családi számokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Paks, Kultúrotthon, heti lottósorsolásFotó: FORTEPAN


A lottósorsjegyek árusítását 1957-ben még csak 59 szakbolt, úgynevezett Totózó végezte, 1982-ben már 163 ilyen speciális iroda szolgálta ki a játékosokat. Az a "sebesség", ami a szelvények begyűjtéstől a nyeremény kifizetésig tartott, Európa élvonalába sorolta a magyarokat, hiszen a pénteki sorsolást követően már kedd reggeltől fizették a nyereményeket az úgynevezett nyereményjegyzékek alapján.

A lottó az első 25 évében sem lényeges áremelést, sem jelentős szabálymódosítást nem kellett hogy átéljen. A játékszervező 1985-ben 680 millió lottószelvényt értékesített. Az értékesítéssel ekkor 171 Totózó, 400 OTP fiók, 7500 bizományos, 3200 postahivatal, 8500 postai kézbesítő és 1500 hírlapárus foglalkozott.

1957. március 7-től június 6-ig csütörtök esténként, június 14-től 1987. február 27-ig péntek délelőtt, majd 1987. március 5-től 1991. február 28-ig csütörtök este, majd 1991. március 8-tól újból péntekenként volt a lottósorsolás. A szervező tehát gyakran változtatta a lottósorsolások időpontját, sőt egy évre a televízió nyilvánosságától vissza is vonult - ez azonban a játékosokban gyanakvást keltett.

Mi az a teljes halmozódás?

Az 1990-es években vezették be a teljes halmozódást. Ha egy sorsolás alkalmával nem volt telitalálatos, akkor annak teljes nyereményalap-hányada a következő sorsolás telitalálatosának nyereményalapját növelte. A halmozódás bevezetésekor mind a két lottó alapára 20-20 forint volt. Már halmozódás első idejében, 1990. 21. játékhetén 21 148 405 alapjátékra nőtt a heti forgalom. Ez a hét sok egyéb érdekességet is hozott. Már a sorsolás pillanatában - a 9-es és 21-es számpáros gyakori megjátszása miatt - várható volt, hogy a 17 heti telitalálat-mentes sorozat megszakad. No de 13 ötösre azért senki sem számított. Rekord számú, 612 ezer 747 nyertest regisztráltak a kettesek között, sok volt a hármas és a négyes is. A 13 telitalálatos közül 10 nyertes szelvény ugyanazon játékosé volt.

A halmozódások eredményeként szinte minden évben megdőltek a csúcsok. 1999 szeptemberében már 1 milliárd forint feletti volt a főnyeremény, 2003 november 29-én pedig az Ötöslottó történetének eddigi legnagyobb nyereményével: 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forinttal lett gazdagabb egy játékos.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm