Főhet a fejük azoknak, akik a megállíthatatlannak tűnő cukordrágulástól megijedve alaposan bespájzoltak az akkor még meglehetősen drága édesítőszerből. A cukor ára ugyanis az elmúlt hetekben lassan, de biztosan csökkent. Az áresés a következő hetekben gyorsulhat, így a pálinka- és lekvárfőzőknek érdemes kivárniuk.
A kristálycukor kilónkénti fogyasztói ára 360-370 forinton érte el a csúcsát, most már 299 forintért lehet megvenni egy kiló cukrot - nyilatkozta a Pénzcentrum.hu kérdésre Fodor Attila a CBA szóvivője. Jó hír a lekvárt, kompótot készítőknek és a pálinkafőzőknek, hogy mire nekik szükségük lesz az édesítőszerre az árak elviselhető szintre csökkenhetnek.
Az árak lemorzsolódását, akárcsak korábbi növekedését, több tényező együttes hatása okozza. Egyrészt a világpiacon a biztató terméskilátások miatt megállt, majd csökkenni kezdett az ár. A Nemzetközi Cukorszervezet (ISO) szerint a világ cukortermelése 7 százalékkal 171,4 millió tonnára, a fogyasztás viszont csak 2,2 százalékkal 169,8 millió tonnára nőhet 2011/2012-ben., így 1,6 millió tonna felesleges cukor lesz a piacon. Javulni fog a helyzet Európában is. Az EU előrejelzése szerint a közösség cukortermelése 5, fogyasztása pedig csak 2 százalékkal nőhet 2011/2012-ben. A belső piacon ma még meglévő hiányt Brüsszel azzal enyhítette, hogy 500 ezer tonna cukrot dobott a piacra.
Sajnos a magyar fogyasztók a piac számukra kedvező változásából még keveset érzékelnek. Bár a cukor ára áprilisban enyhén csökkent, de a környező országokhoz képest még mindig Magyarországon kerül a legtöbbe a kristálycukor. Szlovéniában a kilónkénti ár 100 forinttal, Szlovákiában 67 forinttal alacsonyabb a magyarországinál. Ennek elsősorban az az oka, hogy a lakossági roham idején a kereskedők is feltöltötték készleteiket a drága cukorból és amíg az el nem fogy a raktárakból, aligha vásárolnak az olcsóbb édesítőszerből.

Optimista vagyok a cukor áralakulását illetően - jelentette ki kérdésünkre Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. szakértője. Szerinte egyrészt az olcsó európai készletek már a nyáron megjelenhetnek a piacon, másrészt a magyar állami készletek piacra dobása is árversenyt indíthat be. A kormány ugyanis úgy döntött, hogy a CBA és a Coop hálózatokon keresztül az ország stratégiai készleteiből 2 ezer tonnát dob a piacra, méghozzá a mostaninál alacsonyabb áron. Arról, hogy ez mikor és milyen áron történik meg, ma még semmit sem lehet tudni. Fodor Attila megerősítette, hogy a CBA tárgyal az akcióban való részvételről, de szerződést egyelőre nem kötöttek.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bár a 300 ezer tonna fölötti hazai cukorszükséglethez képest a 2 ezer tonnás állami cukorkészlet nem számít soknak, piacra dobása kedvezhet a fogyasztóknak. Amennyiben ugyanis a Coop és a CBA boltok polcain megjelenik az olcsó cukor, a többi kereskedő vásárlói megtartása érdekében kénytelen lesz csökkenteni az édesítőszer árát. Mindezek alapján valószínű, hogy mire a sárgabarack és a szilva beérik, a cukor megfizethető áron lesz kapható majd Magyarországon is.
Itt a bejelentés, új világmárka érkezik Magyarországra: ekkor nyit az első üzlet, indul el a webshop
A márka Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Indiában is debütál franchise-partnerségeken keresztül
Sok magyar kedvence tűnhet el a boltok polcairól: megjelent a tésztatörvény, rengeteg terméket érint
Megjelent a Magyar Közlönyben az agrárminiszter rendelete, amely szigorítja és pontosítja a száraztésztákra vonatkozó minőségi és kategorizálási előírásokat.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








