Nyaralni készülsz? Sokat spórolhatsz a pénzváltáson

Pénzcentrum
2011. június 7. 08:32 1 perc

Érdemes várniuk a nyaralást tervezőknek az euróváltással. Nem lesz ugyanis jelentősen gyengébb a forint a nyár folyamán, az euró árfolyama várhatóan nem lépi át a 270-es határt - írja az Index.

Várhatóan nem hoz a nyár olyan eseményt, mely nagymértékben megmozdítaná az euró árfolyamot. Az elmúlt hetek tapasztalatai is azt mutatják, hogy az erősebb viharok is csak minimális mértékben, pár napra gyengítették a forintot.

Az sem kizárt, hogy az előttünk álló időszakban jócskán erősödhet a forint. A Buda-Cash elemzői szerint 263 forintnál van az a technikai korlát, amit hogyha átvisz az árfolyam, akkor akár 258-259 forintos szintre is csökkenhet az euró ára.

Spórolni nemcsak úgy tudunk, ha jó árfolyamon váltunk, hanem azzal is, ha jó valutát vásárolunk. Jó példa erre például, a magyarok kétezres évek elején indult adriai inváziója. Akkor kifizetődőbb volt itthon eurót venni, és azt váltani kunára a horvátoknál. Sokáig Egyiptomban is lehetett ilyen játékot űzni, mivel az afrikai országban korábban lényegében azonos árfolyamon váltották egyiptomi fontra az eurót és a dollárt - márpedig a kettő között forintban jelentős árkülönbség van.

 

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27