11 °C Budapest

Na itt hibázott a Tesco

Pénzcentrum
2011. június 1. 13:35

Európa meghódítása után 2007-ben a Tesco az Egyesült Államokat is célba vette, és Fresh & Easy név alatt kezdte meg tevékenységét a nyugati parton. Jött azonban a válság, aminek hatására az üzletág komoly veszteségeket hozott össze.

A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi lánca néhány évvel ezelőtt bepróbálkozott az amerikai piacon is. A Tesco sikere az Egyesült Államokban egyelőre kérdéses - elsősorban az amerikai fogyasztók speciális vásárlási szokásai miatt.

A mirelit a titok?

Nagy-Britannia és Európa meghódítása után négy évvel ezelőtt a Tesco az Egyesült Államokat is célba vette, és Fresh & Easy név alatt kezdte meg tevékenységét a nyugati parton. A gazdasági válság hatására az üzletág komoly veszteségeket hozott össze, így most a Tesco próbál változtatni amerikai stratégiáján.

A 2007-es amerikai nyitás az első olyan alkalomvolt, amikor a Tesco egy teljesen új stratégiát követve lépett be egy piacra: kicsi boltokat nyitott, ahol elsősorban friss élelmiszereket és készételeket árultak. Az áruházlánc azonban nem volt teljesen tisztában azzal, hogy Amerikában az emberek mennyire kedvelik a gyorsfagyasztott árukat, ráadásul sok esetben szívesebben választják a hazai üzletláncokat.

Szakértők szerint a Fresh & Easy-nek könnyebb lenne a nagyoktól átcsábítani a vásárlókat, azt hangsúlyozva, hogy kisebb üzleteikben időt takaríthatnak meg a vásárlással.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Philip Clarke, aki márciusban került a Tesco vezérigazgatói székébe, bízik abban, hogy nyereségessé tudja tenni a Fresh & Easy működését. Ezt jól jelzi, hogy az üzletágba eddig befektetett 2,4 milliárd dollár után a Tesco új áruházakat nyit Amerikában. A vezető elkötelezett annak érdekében, hogy 2013-ra (az eredetileg tervezettnél 3 évvel korábban) nyereségessé tegye az amerikai divízió működését.

Amerika egyébként nem könnyű piac a brit kiskereskedelmi vállalkozásoknak: a Sainsbury 's és a Marks & Spencer tengerentúli üzletei egyaránt képtelenek arra, hogy megkedveltessék magukat az amerikai fogyasztókkal. 

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom