Ma tárgyalja a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a vasárnapi munkavégzés beszüntetéséről szóló törvényjavaslatot.
Ha a bizottságon átmegy a jogszabályterv, az nagy valószínűséggel a parlament elé kerül. A törvényjavaslatot benyújtó KDNP korábbi kezdeményezései a kiskereskedelmi üzletekre fókuszáltak, ám a párt most új irányvonalat vett és azt szeretné elérni, hogy ahol csak lehet, ott szűnjön meg a vasárnapi munkavégzés.
A kis üzlettulajdonosok arra számítanak, hogy számukra kifejezetten kedvező lenne a megoldás, hiszen ha a nagyokat bezárják, ők nyitva tarthatnának és a forgalom jelentős része hozzájuk terelődne. Ugyanakkor a modellszámítások szerint ez közel sem így van. Ha a kiskereskedelmi hét hat napra szűkül, az akciókat is ebben a számrendszerben kell tartani, ami azt jelenti, hogy a verseny élesebb lesz.
A vasárnapi nyitva tartás megszüntetése 20-25 ezer munkavállalót érinthet, ebből 10-15 ezer a kereskedelmi alkalmazott, a többi a kiszolgáló személyzet, például a biztonsági őrök vagy az árufeltöltők.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






