A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatója felhívja a fogyasztók figyelmét az árleszállítások esetén tanúsítandó körültekintő magatartásra. Megfigyelhető ugyanis, hogy ilyenkor egyes kereskedők különböző trükköket is alkalmaznak azért, hogy a fogyasztót becsalogassák az üzletbe, illetve őt vásárlásra bírják.
Az egyik leggyakrabban előforduló eset, hogy különböző nagyszabású akciókat és árleszállítást ígérnek a fogyasztónak a boltokban. Amikor azonban azt az árucikket keresi, melyre az akció vonatkozik, azt az információt kapja, hogy már nincs készleten az adott termék, mert mind elfogyott vagy pedig még nem szállították le.
Olyan esettel is találkoztak a Hatóság munkatársai, hogy egy terméket akciós áron hirdettek megvásárlásra, holott az akciós ár megegyezett azzal az eredeti összeggel, amennyiért még a nevezett akció előtt vihették el a vásárlók az adott árucikket. Figyeljünk arra is, hogy ha egy akciós terméket vásárlunk, akkor a blokkon ellenőrizzük, hogy ezt valóban a nevezett akciós áron ütötték-e be a pénztárgépbe vagy pedig az eredeti, magasabb áron. Ilyenkor természetesen az alacsonyabb árat köteles figyelembe venni a vállalkozás.
Ennek kapcsán olyan eset is előfordult, hogy az adott termékre vonatkozóan egyszerre többféle árat tüntettek fel a polcokon, ekkor az előbbihez hasonlóan ismét a legalacsonyabb összegért vásárolhatjuk meg a terméket.
Fontos annak tisztázása is, hogy az árucikken már az akciós árat tüntették-e fel vagy pedig az eredetit és még abból kerül levonásra-e a kedvezmény. A törvény szerint ugyanis a terméken feltüntetett árnak már a véglegesen fizetendő összeget kell tartalmaznia. Azt sem szabad elfelednünk, hogy hiába az akciós ár, a kereskedőt ugyanazon szavatossági és jótállási kötelezettségek terhelik, így bármilyen később adódott probléma esetén nem hivatkozhat a vállalkozás arra, hogy kedvezményesen árusította az adott terméket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha bármilyen, a fentiekkel kapcsolatos gyakorlatot tapasztalunk, akkor merjünk bejelentéssel élni a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnél.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








