A legjelentősebb fejlesztés a televíziózásban a színes TV megjelenése óta - így jellemezte azt a technológiai újítást a világ legnagyobb mikrocsipgyártójának, az Intelnek a vezérigazgatója, melyet cége a Google-lel, a Sony-val és a Logitech-hel együtt fejlesztett ki.
Csak egy kattintásnyira lesz a világháló a tévénézőktől miután megjelenik a világ legjelentősebb elektronikai cégei és Google által fejlesztett újdonság, a Google TV. A készüléket a héten leplezték le egy San Franciscó-i konferencián a projektben résztvevő cégek vezetői.

A rendezvényen keresőóriás bemutatta azt a szoftverét, mely a lelke lesz az új terméknek. A fejlesztőmérnökök szerint videózásra nem a számítógép vagy a mobiltelefon a legalkalmasabb, hanem a televízió, mivel a TV kínálja a legnagyobb képfelületet a háztartásban. A kutatások pedig azt jelzik, hogy az emberek egyre gyakrabban használják az internet, így kézenfekvőnek látszik az ötlet, hogy a világhálót a tévénézők orra elé vigyék. A Google TV felhasználóbarát módon ötvözi a televíziót a számítógéppel, így egy kattintással lehet majd váltani kedvenc sorozatunkról, kedvenc honlapunkra és fordítva. A navigáció megkönnyítése érdekében pedig a világ vezető számítógépes perifériagyártóját, a Logitech-et is bevonták a projektbe. A cég speciális távvezérlő eszközöket fog gyártani a készülékhez.
A tévés piacon érdekelt Sony vezetője szerint a Google TV hatalmas üzlet. Az első TV-k ősszel kerülnek az amerikai boltok polcaira, Európában pedig jövő év elején jelenhet meg a készülék. A Google azokra a felhasználókra is gondolt, akik nem szeretnék lecserélni már meglévő HDTV készüléküket. Ők egy különálló beltéri egységet vásárolhatnak, melynek segítségével alkalmassá tehetik televíziójukat a netes szörfölésre is. Árat eddig egyik termékéről sem közöltek a vállalatok.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







