8 °C Budapest

Figyelem! Veszélyes mézeket vásárolnak vissza

2010. március 25. 13:02 1 perc

Március elején számoltunk be arról, hogy a hatóságok több nagy áruházlánc által forgalmazott mézben nitrofurán származékot találtak. A METRO bejelentette, hogy a visszavonáson túl vissza is vásárolja a problémás készleteket.

A METRO tájékoztatása szerint a Klenáncz Méhészet mézeit, illetve az Aro, H-line és Rioba mézeket vásárolja vissza.

A visszavásárlást okaként a METRO a rendszeres minőségellenőrzést, termékeinek magas minőségi követelményeit jelölte meg. "A legutóbbi ellenőrzésünk során megállapítottuk, hogy a fent említett termékek nem felelnek meg ezen magas elvárásoknak, mivel a laborvizsgálat néhányuknál antibiotikumot mutatott ki" - áll az áruházlánc tájékoztatójában.

Mint közölték, jelenleg is vizsgálatot folytatnak az okok feltárására és a szükséges következő lépések meghatározására. Vevőiktől azt kérik, vigyék vissza a mézeket vevőszolgálati osztályaikra, ahol visszavásárolják azokat.

Amint azt a Pénzcentrum korábban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól megtudta: a mézekben kimutatott értékek olyan alacsonyak, hogy közvetlen egészségügyi veszélyük nincs, megbetegedést nem okoznak. A szakirodalom alapján azonban a hosszabb távú fogyasztásnak rákkeltő hatása lehet, ezért a nitrofuránt a tiltott anyagok közé sorolták.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?