Alapjaiban rendezheti át a tejcsomagolására használt anyagok piacát a tejeszacskók megjelenése Nagy-Britanniában. Az ott eddig gyakorlatilag ismeretlen csomagolási forma főleg olcsóságának köszönhetően lehet népszerű a brit vásárlók körében.
Egy harminc évvel ezelőtt kudarcba fulladt meghonosítási kísérletet leszámítva nem árultak még zacskós tejet Nagy-Britanniában. Az országban hetente valamivel több, mint 100 millió liter tejet adnak el, kétharmadát műanyag palackokban, melyek főként a 90-es évek vége óta igen népszerűek a szigetországban - írja a Daily Mail.
A műanyag palackok és tejes üvegek 130 éve tartó uralma azonban nem biztos, hogy sokáig meg fog maradni a tejespultokon, ugyanis Sainsbury's szupermarketlánc 500 üzletében bevezeti a zacskóstejet. A szakértők komoly jövőt jósolnak az újításnak, ugyanis egy sztenderd, két pintes (1,14 literes) kiszerelés 6 pennyvel (7%-kal) olcsóbb, és mindössze 80 pennybe (nagyjából 250 forintba) kerül a 2%-os zsírtartalmú tejből.
A Sainsbury's szóvivője az áruház fokozott várakozásait az újítással kapcsolatban úgy érzékeltette, hogy " a zacskóstej az évtized legnagyobb változását hozza a vásárlói szokások körében."
A zacskóstej elsősorban az ára miatt lehet népszerű a válság miatt amúgy is kisebb háztartási büdzsével rendelkező brit fogyasztók körében, azonban az sem mellékes, hogy a zacskó jóval környezetbarátabb csomagolás a műanyag palackokhoz képest. A könnyebb újrahasznosítása mellett az is a zacskó mellett szól, hogy míg egy üres műanyag palack 29,8 grammot nyom, addig egy zacskó súlya mindössze 5,3g, és az üres térfogata is nagyságrendekkel kevesebb. A szupermarket számításai szerint egy év alatt összesen 1400 tonna csomagolóanyagot spórolhatnak az áruház vásárlói a zacskóstej választásával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A lap a szupermarket adataihoz hozzáteszi, hogy ugyan a tejeszacskók Nagy-Britanniában eddig ismeretlenek voltak, több nagyobb országban is (pl. Kanadában, Kínában, a Dél-Afrikai Köztársaságban és Lengyelországban) a tej több mint 60%-a zacskóban talál vevőre.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






