1 °C Budapest

Egy vagyonba kerül kirúgni otthonról a gyereket

2010. február 17. 16:02 2 perc

Egyre több brit család szembesül azzal a ténnyel, hogy kisebb vagyonba kerül, hogy felnőtt gyermeküket elindítsák az élet rögös ösvényein.

Az öregedő, a nyugdíjbamenés szélén álló brit szülőknek egyre gyakrabban kell az öngondoskodáson túl egy másik komoly pénzügyi problémával is szembenéznie, mégpedig a saját gyermek lábraállításával.

A 18-30 éves brit fiatalok egyre nagyobb része vonakodik elköltözni otthonról, miután anyagi helyzetük és/vagy karrierlehetőségeik ezt nem teszik számukra elérhetővé. A gyermekek eltartása viszont hatalmas pénzügyi terheket ró a családra.

A szülők csaknem harminc százaléka kénytelen újra hitelt felvenni egyszer már kifizetett ingatlanára, hogy elegendő pénzzel tudja útjára bocsátani nyakára nőtt csemetéjét. Régen persze minden jobb volt: harminc éve még versengtek a fiatalok, ki tud hamarabb a saját lábára állni. Mára sokan annyira kétségbeejtőnek találják a kilátásaikat, hogy inkább ki sem mozdulnak otthonról. Mára már nem minősül szégyennek, ha egy huszonévesre anyuka mos és főz.

Egy nemrég készült felmérés szerint a szülők kétharmada szűkít a saját büdzséjén, hogy támogatni tudja a felnőtt gyermekét. A spórolás változatos formákat ölt: vannak akik csak a rezsin spórolnak, mások a szupermarketekben az olcsóbb termékeket vásárolják meg, míg megint mások akár az autójukat is eladják, hogy gyermekükön segítsenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Children's Mutual által készített kérdőív eredményei szerint 18 évesen egyáltalán nem lesznek pénzügyileg függetlenek a britek, sőt ami azt illeti, a válaszadók 16 százaléka számított arra, hogy harmincon túl is kénytelen lesz gyermekét támogatni. Mégpedig nem is kevéssel, a felmérés tanúsága szerint ez az évek során akár 30 000 fontra, vagyis 9 millió forintra is rúghat.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57