9 °C Budapest

Most kezdj el spájzolni! Pár hét, és minden drágul!

2010. január 5. 04:42 3 perc

3-5 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek néhány hét múlva. Az év folyamán ráadásul további energiaár-emelkedéssel is számolni lehet, ez pedig újabb drágulást jelenthet. A legszembetűnőbben áprilistól nőhetnek az árak, ezért érdemes ezekben a napokban bespájzolni, amiből csak lehetséges.

Bruttó 4 forinttal emelkedik szerdán 0 órától a benzin literenkénti ára a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára 3 forinttal kúszik feljebb. Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű, 4-3 forintos árváltozással szembesülnek majd szerdától az állomásokon. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan valahol 317-318, a gázolajat pedig átlagosan 296-297 forint környékén tankolhatjuk literenként.

Emlékezetes, január 1-től a jövedéki adó emelésének hatására a benzin adótartalma 59, a gázolajé pedig 54%-ra emelkedett.

Az üzemanyagárak drasztikus emelését természetesen a fuvarozók és a kamionosok is kénytelenek ellentételezni, így várhatóan valamennyi fogyasztási termék ára emelkedni fog.

A várakozások szerint az élelmiszerek 3-5 százalékkal drágulhatnak január második felétől, február első hetétől kezdve. Az év folyamán ráadásul további energiaár-emelkedéssel (például a gázár növekedésével) is számolni lehet, ez pedig újabb drágulást jelenthet. Az együttes hatások várhatóan tavasszal jelentkeznek, így a leginkább áprilistól vehetjük észre a drágulást a boltok polcain.

A jövedéki adó emelése nem csak az üzemanyagokat drágítja, hanem az alkoholos italokat és a dohánytermékeket is. Ez a drágulás a boltokban várhatóan első lépésben még csak a szeszesitalokat érinti, hiszen januárban még valószínűleg a raktáron lévő készletet értékesítik az üzletek, februártól viszont látványos (és érezhető) áremelkedés várható.

Ez az áremelkedés a dohánytermékeknél várhatóan csak a második negyedévben érződik majd, mert a jogszabályok 90 napos mozgásteret engednek a gyártóknak és a kereskedőknek.  Így drágul a cigi jövőre

Mit érdemes most megvenni, és mivel várjunk?

Kis túlzással azt mondhatnánk: mindent. A spórolni vágyók számára érdemes bespájzolni tartós élelmiszerekből, cukorból, lisztből, olajból, tésztából, rizsből, konzervekből. Ha van helyünk ezek hosszú távú elraktározására -kamrában, pincében, garázsban- ne habozzunk, irány vásárolni! Az alkoholok sem lesznek olcsóbbak, elsősorban a röviditalokból érdemes tartalékolni, vagy előre felkészülni az év közbeni ajándékozásra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Érdemes nagyobb mennyiséget vásárolni háztartási vegyiárukból, kozmetikumokból, hiszen a fogkrém, a szappan évekig is eláll. Ha tehetjük, használjuk ki a januári leértékeléseket, és a szükséges ruházati cikkeket is ezekben a hetekben vegyük meg.
Holnap kezdődnek a leárazások! Hova érdemes menni?

A műszaki áruházak leárazásaira szintén számítani lehet a közeljövőben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét várhatóak például áfamentes napok, amikor egész termékcsoportok (például konyhagépek, fényképezők, mobiltelefonok) kerülnek 20-25 százalékkal kevesebbe, tanácsos várni ezekre, ha nem sürgős a műszaki cikk megvásárlása.

A televízió-vásárlással azonban érdemes lehet várni néhány hónapot: nyáron indul a labdarúgó-világbajnokság, egy ilyen sportesemény pedig jelentősen megdobja az eladásokat. Ezt az üzletláncok és a gyártók is tudják, ezért biztosan jelentős akciókkal várják majd a vevőket. Ráadásul a karácsonyi szezonból visszamaradt termékeket is olcsóbban vásárolhatjuk majd meg.

Már most spórolj a nyaralásra

Habár még csak január van, de már most érdemes elkezdeni félretenni a nyaralásra. Szinte biztos, hogy az utazási irodák is emelik majd áraikat, de a pocsék évet záró légitársaságok jegyei sem lesznek olcsóbbak.

A belföldi utazást sem csak a benzinár emelkedése drágítja: felére csökken 2010-ben az önkormányzatok kasszájába befolyó idegenforgalmi adó mellé járó állami támogatás. Emiatt drágább lehet például a balatoni vakáció is: az elvonást ugyanis adóemeléssel, strandok fizetőssé tételével kompenzálnák a tóparti települések

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 13:27