A hagyatéki eljárásról készülő törvény értelmében a hátramaradottak gyorsabban juthatnak majd örökségükhöz, és a kisemmizés esélye is csökken, ugyanakkor a kötelező leltár felvételének költségeit az örökösök állnák - írja a Népszabadság.
Évente hozzávetőleg 120 ezer hagyatéki eljárást bonyolítanak le a közjegyzők, ennek folyamatát azonban a törvény pontosabban szabályozná. A hátrahagyott javak leltárának elkészülte után például a közjegyzőnek két hónap állna rendelkezésre ahhoz, hogy kitűzze az első hagyatéki tárgyalás időpontját.
Változna az is, hogy miről kell leltárt felvenni: az ingatlan mellett a gépkocsit, valamint az illetékmentes értékhatárt meghaladó ingóságokat is rögzíteni kell majd. Ennek költségeit pedig az örökösök viselnék.
Amikor a hagyaték felett vita folyik a vagyon sorsát felügyelő hagyatéki gondnokot jelölnének ki, ha a hátramaradottak kérik, persze ennek költségei is őket terhelnék. Ugyancsak gondnokot jelölnének ki akkor, amikor a hagyatékban gazdasági társasági tulajdonrész van.
A javaslat előírja az is, hogy a hagyatéki eljárásról szóló hirdetményt az interneten is közzé kell tenni, így a potenciális örökösök a jelenleginél nagyobb eséllyel jelentkezhetnének
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hagyatéki eljárást ma egy 1958-as miniszteri rendelet szabályozza, 2011-re azonban hatályba léphet az új törvény.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







