Az AC Nielsen legfrissebb felmérése szerint a magyar lakosság továbbra is sok húskészítményt vásárol: a forgalom mind mennyiségben, mind árban növekedett. Az önkiszolgálással eladott áru egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy átlagosan közel egyharmaddal drágább, mint a csemege pultoknál, kimérve értékesített húskészítmények.
A párizsi, kolbász és a többiek kiskereskedelmi eladása értékben 6 százalékkal emelkedett 2008 július-2009 júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest. Így a piac mérete túllépett az évi 205 milliárd forinton. Mennyiségben stabilan meghaladja a 165 ezer tonnát a bolti eladás.
Az önkiszolgálással eladott áru egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy átlagosan közel egyharmaddal drágább, mint a csemege pultoknál, kimérve értékesített húskészítmények. Az előrecsomagolt, önkiszolgáló szegmensre - értékben - már 61 százalék jutott a bolti eladásból, ami 2 százalékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban. A másik oldalon, a csemege pult részaránya 41-ről 39 százalékra csökkent.

Kimérve a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár, egy kilogramm húskészítménynél, sertésből a tavaly május-júniusi 1 119 forint után idén az ötödik-hatodik hónapban 1 224 forint. Ugyanakkor önkiszolgálásban a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár egy év alatt 1 485-ről 1 614 forintra emelkedett.
A fogyasztók legjobban a többek között párizsit és virslit magában foglaló vörösárukat kedvelik. Értékben az eladások 25 százaléka jutott rájuk a legutóbbi tizenkét hónap adatai szerint. Hasonlóan népszerű a száraz és félszáraz kolbász, 23 százalékos mutatóval, 2008 július-2009 júniusban. Utánuk a főtt sonkák következnek 12, majd a felvágottak és szalonnák 9-9, továbbá egyéb kolbászok 8 százalékkal. A többi szegmens részaránya 5 százalék vagy kevesebb. Ezek a mutatók alig változnak, egyik évről a másikra.
A húskészítmény a Nielsen által folyamatosan mért 90 élelmiszer kategória közül a legnagyobb forgalmat bonyolítja le. Az utána következő sör kiskereskedelmi forgalma évi 115 milliárd forint körül mozog. Az összes húskészítmény mennyiségben mért bolti eladásából az utóbbi két évben, stabilan 79-79 százalékot vitt el a sertéshús, 19-19-et a baromfi- és mindössze 2-2-t a marhahús.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Figyelemre méltó a húskészítményeknél a kereskedelmi márkák növekvő aránya: Idén május-júniusban 33 százalék jutott rájuk, a mennyiségben mért bolti eladásból. A tavalyi hasonló periódusban 30 százalékot regisztrált a Nielsen.
Változnak a vásárlás színhelyei. Összességében ugyanis tovább koncentrálódott a húskészítmények kiskereskedelme. A hipermarketre változatlanul 32 százalék jut a mennyiségi eladásból, 2008 július-2009 júniusban. A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres szegmens mutatója viszont 31-ről 33 százalékra emelkedett. Ugyanakkor 1-1 százalékponttal csökkent az 51-200 négyzetméteres, valamint az 50 négyzetméteres és kisebb üzletek részaránya; 6, illetve 17 százalékra.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







