Mallorca hosszú éveken keresztül főként a brit és német, naphosszat semmittevő turisták kedvelt desztinácója volt, a válság azonban drasztikus piacvesztéshez vezetett. A spanyolok most radikális váltásra készülnek: Európa Copacabana-ját szeretnék létrehozni.
A világhírű "Playa de Palma" több mint 40 ezer szállodai ágyának felét meg fogják szűntetni, és a rengeteg kétcsillagos szállodából három-, négycsillagos hoteleket varázsolnak, ezzel a tömegturizmustól az exkluzivitás felé vennék az irányt a helyi turisztikai vezetők.
A "szépészeti beavatkozásra" több mint 3 milliárd eurót szánnak, amiből a tengerparti pálmafák ültetésétől kezdve, parkok létrehozásán át, egészen a bicikliútig számos projektet finanszíroznak majd.
Várhatóan nem ez lesz az egyetlen ilyen akció Spanyolországban, hiszen nem csak Mallorcán, de a Costa Brava-n, Costa Blanca-n és Costa del Sol-on is döglődik a tömegturizmus. Korábban ugyanis akkor is csilingelt a kassza, ha szinte semmilyen program nem kecsegtette az ideérkező turistákat a tengerparti napozáson kívül, mára azonban ugyanezt jóval olcsóbban is megtehetik Horvátországban, de akár még -Észak-Afrikában is.
Idén Mallorcára 8,5 százalékkal százalékkal kevesebb turista érkezett, egész Spanyolországot pedig közel 12 százalékos visszaesés jellemzi, holott a gazdasági teljesítmény közel 11 százalékáért ez az ágazat felel.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







