Az európai államok közül a pénzügyi világválság Spanyolországot viseli meg leginkább: Mallorca szigetén például harmadával estek az ingatlanárak. Az álomszigeten nem csak a lakások, hanem a fényűző villák árai is zuhantak.
Úgy tűnik, hogy a spanyol ingatlanpiaci recesszió 2009-ben is folytatódik. A Baleár- szigetek egyik legnagyobb ingatlanforgalmazó cége, az Engel & Volkers prognózisa szerint idén a térségben 20 százalékos visszaesés is várható.
A válság azonban nem érinti egységesen Mallorca különböző részeit. A délnyugati területeken -ahol leginkább a helyi lakosok nyaralói találhatók- jóval kisebb az érdeklődés az apartmanok iránt, és sokszor a feléért kínálják az épületeket. Ugyanakkor a fővárostól távolabb eső délkeleti részeken a tavalyi év jelentette az ingatlanforgalmazás csúcsát: karácsony körül különösen sok villa talált gazdára.
Az évé végére a főváros, Palma de Mallorca ingatlanpiaca is visszaesett: itt a lakásokat már 10-20 százalékkal az eredeti ár alatt is meg lehet venni.
Az is megfigyelhető, hogy egyre kevesebb angol vásárol ingatlant az álomszigeten, inkább a német, a svájci, a spanyol, az orosz, és a skandináv országokból érkező vevők vannak többségben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: AP
Ugyanakkor a gazdasági világválság Spanyolországban nem csak az ingatlanforgalmazások visszaesésén látszik: az Ibériai-félsziget Európa leginkább veszélyeztetettebb térségei közé tartozik. A munkanélküliség a 14 százalékot is meghaladja, az ipari termelés visszaesése pedig tavaly év végén a 15 százalékot is elérte.








