Országszerte mintegy 300 kilométer új kerékpárút megépítését teszik lehetővé a következő időszakban az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális programjainak keretében most megjelent pályázatok. A hét régióban ezúttal összesen 11,7 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak a kerékpárutat építeni szándékozó helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik.
Már a 2004-2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is kiemelt figyelem - és 2,42 milliárd forint európai uniós pályázati támogatás - jutott a kerékpárutak fejlesztésére. Ennek eredményeként az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútnak örülhettek a kerékpárosok. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbekerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.
A 2007-2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhetünk új kerékpárutakra országszerte. Ebből a hétéves keretből 2007-ben és 2008-ban összesen 10 milliárd forint EU-támogatás jutott 80 sikeres pályázatra, amelyek összesen mintegy 300 kilométerrel bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot.
Ez a hálózat bővülhet most újabb 300 kilométerrel: az ehhez szükséges mintegy 11,7 milliárd forintos európai uniós pályázati keretre a napokban megjelentek a regionális programok pályázatai. Ennek részeként pályázatot lehet benyújtani az állami és önkormányzati utak településen belüli átvezető, valamint az önkormányzati, illetve a négy- és ötszámjegyű utak külterületi szakaszaihoz kapcsolódó kerékpárutak építésére, fejlesztésére, a kerékpáros közlekedéshez szükséges forgalombiztonsági berendezések, közlekedési táblák beszerzésére, továbbá kerékpártárolók kialakítására is. A helyi önkormányzatok és társulásaik, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik által elnyerhető támogatás összege az egyes régiók kiírásától függően 30-300 millió Ft között változhat.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája