43 ezer fontot, vagyis közel 15 millió forintot hagyott ott egy londoni bankár 3 óra alatt egy pubban, szerda éjjel. A férfi nem volt fukar, a pincérnőnek is 5 ezer fontot (1,7 millió forint) hagyott borravaló gyanánt.
A neve eltitkolását hallgató férfi esetéről a This is Money számolt be. A bankár, három barátjával közösen mintegy 37 ezer fontot költött pezsgőre, valamint vodkára, a többit borravalóként hagyta ott a Sohoban. Az elfogyasztott italok között szerepelt két üveg, egyenként 9 ezer fontot kóstáló Dom Perignon is.
A pub vezetője elmondta, nem ritkák náluk a nagyvonalú vendégek, de eddig ez a férfi csinálta a legnagyobb számlát ennyi idő alatt, aki mellesleg rendszeresen megfordul a helyen.
Az italokat persze nem a négy ember fogyasztotta el, hanem nagylelkűen megosztották az a VIP terem minden vendégével. Persze mikor a számla kiegyenlítésére került volna sor, több mint két és fél órájukba került, amíg összekaparták a pénzt.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








