Ez már nem játék: csökkentek a Hasbro és a Mattel eladásai

2009. február 10. 14:00

Több mint 30 százalékkal csökkent a világ egyik legnagyobb játékgyártó cége, a Hasbro legutóbbi negyedéves adózott eredménye. A visszaesés az egész iparágat érinti, mivel a karácsonyi piac messze elmaradt a várakozásoktól.

Természetesen a játékgyártók sem immúnisak az általános gazdasági visszaesésekre, így nem meglepő, hogy ez az iparág is megszenvedte az elmúlt hónapokat.

A Hasbro a napokban jelentette be, hogy negyedéves adózott eredménye 30 százalékot zuhant, bevétele pedig több mint 5 százalékkal csökkent. A cég profitja így 93,6 millió dollár 2008 negyedik negyedévében, egy évvel korábban ez az összeg még 133,7 millió dollár volt.

A legnagyobb játékipari vállalat, a Mattel bevételei szintén zuhantak tavaly év végén, a 2007-es számokhoz képest majdnem 50 százalékkal. A karácsonyi forgalom visszaesése leginkább a Barbie babák és a Hot Wheels játékautók eladásában tükröződött.

A cégek ugyanakkor bizakodva tekintenek az idei évre, mivel több olyan hollywoodi filmsiker is várható, amelyekhez kapcsolódva növekedhetnek az akciófigurák eladásai is. Ilyen például a májusban mozikba kerülő X-Men sorozat legújabb darabja, valamint a nyár két várható kasszasikere, a Transformers második része, illetve a G.I. Joe figurák alapján készült akciófilm is.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A piac másik éllovasa, a dán Lego cég sem tart a recesszió elhúzódásától: január végén avatták fel magyarországi gyárukat, amelyben percenként harmincezer elem kerül le a gyártósorról, évente pedig kétmilliárd darabot készítenek. Így a nyíregyházi üzem biztosítja a világ teljes legógyártásának tíz százalékát.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 23. 21:23