5 °C Budapest

Ki felelős a válságért? 10 ember, akit utálhatunk!

Pénzcentrum
2009. február 3. 12:00

Ki a felelős a gazdaság jelen állásáért? Meg lehet-e nevezni személyeket, akik valamit nagyon elrontottak munkájuk során, hogy ide jutottunk? Ha egyszer USA-ból, és az ottani subprime válságból indult az egész, ott kell-e keresni a bűnösöket? Egy embert falhoz állítani persze nem lehet, a Times Online ezért tizet keresett, akik közül szemezgethetünk.

1. Dick Fuld

A Lehman Brothers egykori vezetője, a multi milliárdos Dick Fuld (62), tavaly szeptemberben is a befektetési bank élén állt, amikor az csődbement. az Egyesült Államokban ma őt tartják a pénzügyi válság egyik fő felelősének, amiért hagyta, hogy a subprime hitelekkel szembeni kitettsége a banknak hihetetlen méreteket öltsön.

A bank tavaly szeptemberi bukása alapvetően megrázta a pénz- és tőkepiacokat, ami szinte teljes bizalomhiányt szült a bankrendszerben, ilyen formán Fuldnak igen nagy szerepe van a jelenlegi helyzet kialakulásában.

2. Hank Paulson

Ha már Dick Fuld neve felmerült, mint bűnbak, Paulson neve is elő kell, hogy kerüljön, hiszen egykori amerikai pénzügyminiszterként felelős azért, hogy a Lehman bukása egyáltalán bekövetkezhetett.

Ő döntött ugyanis amellett, hogy hagyja veszni a világ egyik legnagyobb befektetési bankját, amiről egészen addig mindenki azt hitte, hogy túl nagy falat ahhoz, hogy bukni hagyja a kormány. Ettől a lépéstől persze minden befektető, és banki ügyfél is bepánikolt, ami teljes bizalmatlanságot szült a bankrendszerben.

Sokan azt is kétségbe vonják, hogy az első bankmentő csomag összegének megállapításakor bármilyen számolgatásba bocsátkoztak volna a pénzügyminisztériumban, sőt a szóvívó a Forbes-nak egyszert azt nyilatkozta, hogy a 700 milliárd dollár egyszerűen elég nagy összegnek hangzott, ezért lett épp annyi.

3. Alan Greenspan

Alan Greenspant, az amerikai szövetségi bank, a Fed korábbi elnökét rengeget vád érte az elmúlt egy évben, mondván, az elhibázott kamatpolitika tehető felelőssé a hitelválság kialakulásáért. A szeptember 11-ei katasztrófa után ugyanis közel nulla százalékosra csökkentették az alapkamatot, ami szinte ingyenessé tette a hiteleket, így előidézve a pénzügyi-cunamit.

4. John Tiner/Hector Sants

A brit pénzügyi felügyelő-hatóság (FSA) fejét, John Tinert 2007-ben váltotta le posztjáról Hector Sants. Az FSA-t többek között azért tartják felelősnek, mert nem szentelt elég figyelmet a Northern Rocknak, a newcastle-i jelzálogbanknak, amit azóta államosítottak. A parlamenti vizsgálóbizottság azóta megállapította, hogy a hatóságnak stressz-tesztekkel kellett volna ellenőrizni a Northern Rock működését, hiszen így kiderült volna, hogy túlságosan függött az intézmény a bankközi hitelektől, ami később teljesen befagyott.

5. Fred Goodwin

A Royal Bank of Scotland egykori vezérigazgatóját, Sir Fred Goodwint a világ legrosszabb bankára névvel illetik manapság. Az RBS-t azóta nagyrészt államosították, de szakértők szerint lassan az egész bank állami kézbe kerülhet.

Sir Fred 2000-ben csatlakozott az RBS-hez, és egyből nagy felvásárlási láz tört ki rajta, 7 év alatt 26 bankot akvirált, több mint 35 milliárd fontért. 2006-ban a cég részvényeinek értéke 13 fonton állt, azonban mára alig ér néhány pennyt.

2000-ben a NatWest felvásárlása után 2,1 millió fontos éves fizetést itéltek meg neki, több mint 800 ezer fontos bónusszal megfejelve. Október végén persze elhagyta az elnöki széket.

6. Gordon Brown

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A brit miniszterelnök ,Gordon Brown 10 évvel ezelőtt, egy harvardi beszédében ugyan megjósolta a globális pénzügyi válságot, azonban sajnos nem sokat tett a megelőzés érdekében.

Korábban, az ország történetének második leghosszabban szolgáló pénzügyminisztereként közgazdászok szerint szintén követett el baklövéseket, melynek okaként az ingatlanárak hihetetlen mértékben szárnyalni kezdtek, amit a hitelkínálat is felerősített, majd a lufi kipukkanása után a mai helyzethez vezetett.

7. George Bush

Az egykori amerikai elnököt szinte mindennel vádolták már, talál ő a világ legkevésbé kedvelt politikusa. Az sem tett jót hirnevének, hogy pont elnöksége idején robbant ki a subprime válság, amiért meglehetősen kevés felelősséget vállalt. Tavaly egy beszédében egyértelműen a bankárokat hibáztatta az ország helyzetéért, szerinte az "egész Wall Street lerészegedett".

8. Kathleen Corbet

A hitelválság kipattanása utána nem sokkal már szinte mindenki a hitelminősítő cégeket kezdte hibáztatni, amiért azok nem árazták be megfelelően a hitelkockázatokat, és az értékpapírosítás során így szinte láthatatlanul terjedt szét a világban a "járvány".

Corbet volt a világ legnagyobb hitelminősítője, a Standard & Poors elnöke, mielőtt 2007-ben lemondott, az őt ért rengeteg kritika miatt.

9. "Hank" Greenberg

Greenberg az AIG elnökeként tevékenykedett, annak a biztosítóóriásnak az elnökeként, amit az amerikai adófizetőknek kellett megmenteniük több száz milliárd dollárból, mindössze néhány nappal azután, hogy a Lehmant hagyták bedőlni.

Hank 1967-2005 között töltötte be pozícióját a cégnél, ezalatt a biztosító rengeteg jelzálog-befektetést eszközölt, ami később vesztéhez, illetve az állami mentőcsomaghoz vezetett.

10. Angelo Mozilo

Mr Mozilo az USA legnagyobb subprime hitelezőjének, a Countrywide élén állt 2008. júliusáig. Mint ismeretes, a subprime hitelek, illetve az ezeket nyújtó pénzintézetek a közvelten felelősek azért, hogy az USA-ban mérthetetlen szinten eladósodtak az emberek, méghozzá erejükön felül, hiszen ma már a fedezetül felajánlott ingatlanok töredékét sem érik a fennálló tartozásaiknak.

Az ingatlan-boom idején Mozilo állítólag 470 millió dollárt keresett, ráadásul hírbe hozták politikusokkal is, akik számára kedvezőbb feltételekkel juttatott jelzáloghitelt. Nemrégiben a Bank of America vásárolta fel a Countrywide-ot 4 milliárd dollárért.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem