Szerdán az Európai Parlament szinte egyhangúan megszavazta azt a javaslatot, miszerint június végétől az útlevelében a személyes adatokon, és fényképen kívül egyéb biometrikus azonosítónak, nevezetesen az ujjlenyomatnak is szerepelnie kell.
Az előírás alól egyedül a 12 éven aluli gyermekek kaphatnak felmentést, nekik ugyanis az ujjlenyomatuk az évek során változik, így nem alkalmas személyazonosításra.
A parlamenti képviselők egyetértettek abban, hogy szükség van megbízhatóbb személyazonosítást lehetővé tevő biometrikus adatokra, ugyanis jelenleg a tagországokban teljesen eltérően szabályozzák a személyazonosító okmányok kiadásának feltételeit.
A legtöbb országban előírás, hogy az útlevél kiállításakor az igénylőnek személyesen meg kell jelennie, hogy ellenőrizni tudják a fotó valódiságát, azonban akadnak olyan tagállamok is, mint például az Egyesült Királyság, ahol az igényeket postán is fel lehet adni, a személyazonosító adatokkal, és a fényképpel együtt, és egy tanúnak kell csak igazolnia, hogy a fotón szereplő illető valóban az igénylő.
Az új szabályozás az összes tagállamra, valamint Norvégiára, Izlandra és Svájcra is érvényes lenne, akiknek június 29-től már csak olyan útlevelet lehet kiállítani, melyen az arcképen kívül az ujjlenyomat is szerepel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes átállásra 2012-es határidőt tűztek ki, addig tehát a még érvényes útleveleket nem kötelező lecserélni, azok továbbra is használhatóak. Egyes tagállamok, mint például Németország, Franciaország és Hollandia azonban már június 29 előtt elkezdik az új típusú útlevelek kiadását.
Szintén döntés született szerdán arról, hogy ezentúl az "egy útlevél, egy személy" szabály is általános érvényű lesz a tagországokban, egyes államokban ugyanis a kisgyermekek számára nem volt kötelező külön személyazonosító okmányt kiállítani, elég volt a szülő papírja is.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








