7 °C Budapest

Mélyponton vagy? Megmutatjuk, hogy legyél boldog

Pénzcentrum
2009. január 8. 11:00

Azt mondják, a csokoládétól jobb kedvre derül az ember, ami nehéz időkben bizony ritka lelki állapot. A nők általában egy kis shoppingolástól is boldogabbak tudnak lenni, ez azonban most drága módja a hangulatjavításnak. Léteznek azonban egyéb "priktikák" is vidámságunk, és egészségünk megőrzésére!

A boldogság állapotával számos tudományterület, így a pszichológia, a szociológia, de még a fogyasztói szokásokat vizsgáló cégek is foglalkoznak. Rengeteg tanulmány készült már a témában, olyan megállapításokra jutva, mint hogy az idősebb felnőttek általában boldogabbak a fiatalabbaknál, vagy hogy a nők is sokkal boldogabbnak tartják magukat a férfiaknál.

Ráadásul azt is többen megállapították már, hogy az öröm ragadós. Egy decemberben napvilágot látott amerikai tanulmány szerint, - amely egy több mint 4700 tagot számláló közösségi hálót vizsgált 20 éven keresztül - a tagok között kirajzolódó közösségi háló közepén általában boldogabb emberek állnak, míg a szélükön elhelyezkedők, vagyis akik kevesebb szállal kapcsolódnak egymáshoz, melankolikusabbak. Éredemes tehát minél több ismerőssel, rokonnal, baráttal körülvenni magunkat, hiszen így a jókedvük is nagyobb eséllyel ragad ránk - a kutatási eredményekből kilogikázva.

Persze az sem mindegy, hogy kivel és mivel töltjük szabadidőnket. A szabadidőtöltés historikus adatait vizsgálva két amerikai professzor például azt találta, hogy az ottani lakosság ugyan szeret tévét nézni, azonban ezzel is túlzásba lehet esni, amikor már inkább hangulatromboló hatása van a hangos doboz figyelésének. A tévét nézők körében ráadásul jóval nagyobb számmal képviseltették ugyanis magukat a magukat boldogtalannak (például elváltak) valló emberek míg a jó kedélyűek inkább társaságban töltik szabadidejüket.

Általában tehát elmondható, hogy a tévézésnél bármely nagyobb aktivitást igénylő tevékenységtől boldogabbak lehetünk, legyen szó újságolvasásról, vagy akár egy közös főzésről a párunkkal.

Letesztelt stratégiák

Dr. Sonja Lyubomirsky, a Hogyan legyünk boldogok? könyv szerzője egész munkásságát azzal töltötte, hogy támpontokat, vezérfonalakat találjon a boldogsághoz vezető út eléréséhez, amely hatékonyabb munkavégzést, magasabb fizetést, erősebb immunrendszert és még nagyobb közkedveltséget is eredményez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kutatásai során egypetéjű ikreket vizsgált, és megállapította, hogy az érzelmesség, érzékenység javarészt, 50%-ban örökletes, 10 százalékban a körülmények határozzák meg, és 40 százalékban a véletlen, illetve akaratlagosság. Ezt a negyven százalékot tehát befolyásolni tudjuk, például különféle megküzdési stratégiák elsajátításával, amely kimerülhet akár abban is, hogy felismerjük erősségeinket. Szintén fontos, hogy elérhető, de mégis küzdelmet igénylő célokat fogalmazzunk meg magunk számára, melyet ha elérünk, garantáltan növeljük vele önbizalmunkat, ráadásul egy keretet is adnak napi rutinunknak.

Lyubomirsky szerint sokat ártunk hangulatunknak azzal is, ha túl sokat töprengünk, agyalunk egy-egy dolgon, amelyről azt hisszük, hogy közelebb visz a problémáink megoldásán. Ehelyett a professzor asszony azt ajánlja, inkább kössük le gondolatainkat bármely más aktív elfoglaltsággal, ami koncentrációt is igényel.

Gyakoroljunk hálát!

Bár ez első blikkre úgy hangzik, mint valami vallási jelmondat, ne ijedjünk meg! Lyubomirsky kutatásai szerint ugyanis azok, akik hálásak tudnak lenni apró dolgokért is, sokkal boldogabbak társaiknál, ráadásul ez a tulajdonság elsajátítható. A kutató három csoportot vizsgált, 6 héten keresztül, akik közül az első csoportnak hetente 5 dolgot le kellet jegyeznie, ami örömöt okozott számára, a másodiknak csak heti három ilyet kellett leírnia, míg a haramadik a kontroll csoport volt, vagyis nekik nem volt feladatuk. A hatodik hét végén az derült ki, hogy az első csoport tagjai sokkal boldogabbak, egészségesebbek voltak, és többet is mozogtak.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem