A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca bejelentette, hogy tovább bővíti kínai egységeinek számát. A tervek szerint az ország keleti partvidékén fekvő 94 milliós Shandong és a 34 millió lakosú Fujian tartományban előbb évi tíz, de öt év múlva már akár évi 30 üzletet is nyithatnak.
A brit cég Liaoning tartományban már évek óta jelen van, a tervezett bővítéssel majdnem teljes egészében lefedik majd az ázsiai ország keleti partvidékét. A Tesco az elmúlt négy évben megduplázta kínai forgalmát, de ez még mindig csak töredékét teszi ki a cégcsoport teljes árbevételének.
A cég stratégiai elemzőket és befektetési szakértőket küldött az országba, akik szerint az urbanizáció növekedésével folyamatosan bővül a kereskedőlánc célpiaca. A meglévő kínai üzletek eredményei bíztatóak a jövőre nézve, a cégnek ugyanakkor a helyi olcsó termékeket forgalmazó kereskedelmi egységek mellett az országban megjelent egyéb nemzetközi áruházláncokkal is meg kell küzdeni a vásárlók kegyeiért.








