A Tesco vezetőségét is meglepte a közelmúltban bevezetett egyik újítás sikere, mely hihetetlen eredményeket produkált a vásárlói elégedettség terén. Könnyen lehet, hogy hamarosan minden hipermarket követheti majd a brit lánc példáját.
Néhány kiválasztott Tesco Extra üzletben debütáltak Nagy-Britanniában az érintőképernyős interaktív vásárlássegítő eszközök, melyek elsősorban az elektronikai cikkek kiválasztásánál nyújtanak komoly segítséget.
Az érintőképernyős készülékeken a vásárlók kiválaszthatják, hogy milyen témakörben van szükségük segítségre és máris élő videobeszélgetést folytathatnak a Tesco Tech Support leginkább illetékes munkatársával, aki megadja nekik a döntéshez szükséges információkat.
A kezdeti felmérések szerint a vásárlóknak nagyon tetszik az újítás: több száz utólagos megkérdezés alapján a vásárlók 100%-a elégedett volt a szolgáltatással, 98%-uk pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy következő alkalommal is használni fogja az elektronikus segítséget.
A Live Expert néven ismert rendszer a kiskereskedelem alapvető problémáját oldja meg: hasznos és személyre szabott tanácsokkal látja el a vásárlási döntés előtt állókat és mindezt rendkívül költséghatékony módon teszi. A Tesco illetékes vezetője beismerte, hogy mind a technológiai rész, mind pedig a vásárlói elégedettség megdöbbentette őket, ilyen eredményekről ugyanis álmodni sem mertek volna.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







