Megváltozott a szlovák-lengyel határ!

Pénzcentrum
2008. augusztus 8. 08:30

Meglepő problémával szembesültek a szlovák és a lengyel határrendészeti szakemberek a júliusi kelet-szlovákiai árvíz levonulását követően. A két országot elválasztó Biela Voda hegyi folyó korábbi medrét ugyanis betemette a hordalék, a víz jelenlegi folyása 50 méterrel tér el a korábbi medrétől - írja a Napi Gazdaság.

Mivel a folyó jelentette a határt a két ország között a megváltozott meder miatt a szlovákok mintegy 2,5 hektárnyi lakatlan területet veszítettek Lengyelország javára. A szlovák belügyminiszter szerint a határnak változatlannak kell maradni és az elmosott határjelző köveket helyre kell állítani.

A sajátságos problémáról értesítették a lengyel felet is, akik hajlandóak tárgyalni Pozsonnyal a kérdés megoldásáról.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem