25 °C Budapest

Harminc millió forint bírság az egyedi előfizetői szerződések miatt

Pénzcentrum
2008. július 10. 10:37

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) huszonegy hírközlési szolgáltatót összesen 30 millió forintra bírságolt, mert az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződéseik (EESZ) továbbra sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, jelentette be az NHH csütörtökön.

A közlemény szerint a hatóság a legmagasabb összegű, 12 millió forintos bírságot a Magyar Telekom Nyrt-re szabta ki, míg többek között az Invitelt Zrt-t 5,5 millió forintra, a GTS-Datanet Kft-t 5 millió forintra, a Fibernet Zrt-t 3,5 millió forintra, a Digi Kft-t pedig 1,5 millió Ft-ra bírságolta.

Az EESZ és az általános szerződési feltételek (ÁSZF) együttesen alkotják az előfizetői szerződést. A szolgáltatók az előfizetőkkel előre kidolgozott feltételek alapján szerződnek, így az előfizetői szerződés (ÁSZF és EESZ) megkötése során az előfizető nem tudja saját egyedi szempontjait érvényesíteni. A szerződések jogszerűségének vizsgálatát az NHH a fogyasztók érdekeit védő alapelvek biztosítása miatt kiemelten fontosnak tartja.

Az egyedi előfizetői szerződések 2006/2007-es vizsgálatának eredménye lesújtó volt, a vizsgált közel száz szolgáltató közül egynek sem volt teljes mértékben megfelelő a szerződése.

Az utóellenőrzés első körében negyvenegy helyhez kötött telefonszolgáltatást kínáló cég szerződéseit vizsgálta újra az NHH. Az eredmények azt mutatják, hogy a hatóság korábbi felhívásának hatására a szolgáltatók általában igyekeztek szerződéseiket a jogszabályoknak megfelelően módosítani, és megkötni, de még mindig vannak olyan hiányosságok, amelyek miatt a hatóság huszonegy szolgáltató esetében bírsággal, tizenhét szolgáltatónál pedig újabb felhívással élt.

A hatóság mindössze három olyan szolgáltatót talált - JUROP Telekom Telekommunikációs Egyéni Cég, PR-TELECOM Zrt., IP-Park Kft. -, melyek vizsgált egyedi előfizetői szerződései teljes mértékben megfeleltek a jogszabályi követelményeknek és a jogszabályoknak megfelelő szerződéseket alkalmaznak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szembetűnő, hogy az előfizetők érdekeit védő kötelező tartalmi elemek (a hibabejelentés lehetséges módjai, a panaszok megtételének módja, utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek /ÁSZF/ mely pontjai tartalmazzák a szerződésszegés jogkövetkezményeit, a szerződés megszüntetésének feltételei, az ügyfélszolgálat elérhetősége, az előfizetőt megillető kötbér mértéke) az esetek több mint felében továbbra is hiányoztak. Ugyanakkor a szolgáltatók érdekkörébe tartozó (a számlázáshoz, az előfizető elérhetőségéhez és esetleges számonkéréséhez szükséges) tartalmi elemek kivétel nélkül mindig megtalálhatók.

A hatóság az internet-, a műsorterjesztés- és a mobiltelefon-szolgáltatás területén folytatja az utóellenőrzéseket. Azok a szolgáltatók, amelyek az utóellenőrzés során sem feleltek meg az előírásoknak, újabb ellenőrzésre számíthatnak. A hatóság ki fogja kényszeríteni, hogy a szolgáltatók úgy módosítsák egyedi előfizetői szerződéseiket, hogy azok mindenben feleljenek meg a jogszabályi előírásoknak. Átláthatóak, érthetőek legyenek, és segítsék a tudatos fogyasztói magatartást. Mivel az eddigi felhívások nem hozták meg a kellő eredményt, az NHH a következő ellenőrzések során a fokozatosság elvét figyelembe véve még nagyobb bírságok kiszabását helyezi kilátásba. A hatóság a továbbra is jogsértő szolgáltatókat akár azok árbevételének 0,25 százalékának megfelelő bírsággal sújthatja, ami egyes szolgáltatók esetében több tíz-, akár százmillió forint bírságot is jelenthet.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem