Méregdrágán vonatozunk - Megdöbbentő adatok

Pénzcentrum
2008. július 7. 12:16

2000 óta különféle jogcímeken összesen 1111 milliárd forintot kapott a költségvetésből a MÁV személyszállítási részlege, miközben a 24 Volán-társaságnak juttatott összeg csupán 44 milliárd forintot tett ki - derül ki egy a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) készített tanulmányból. A Népszabadság szombati számának cikke méregdrágának minősíti a magyarországi vonatozást, ha a jegyár helyett a költségvetési támogatásokat, azaz az adófizetők pénzének felhasználását vesszük figyelembe.

A megállapítás annak tükrében nem meglepő, hogy a hatékonyság egyik fontos mutatója alapján (egy utas egy kilométerre való eljuttatása a nyújtott támogatás figyelembe vételével) a vasúti személyszállításra az állam hússzor többet (14 forint) fizetett az elmúlt 8 évben, mint a buszos közlekedésre. Eközben a vasút a helyközi tömegközlekedés utasszámai alapján csak 22%-os részarányt képviselt 2006-ban, szemben a buszok 77%-os részarányával.

A tanulmány készítői szerint a vonat- és a buszjáratokat a kormány a költségek számbavétele nélkül, "bürokratikus szokások alapján rendeli meg", ráadásul az EU direktíváit megsértve nem vizsgálják, hogy a szolgáltatók közül melyik az olcsóbb.

A lap megemlíti, hogy az 1111 milliárd forintos MÁV-támogatásban (de a 44 milliárdos Volán-támogatásban sem) nincs benne a kedvezményes jeggyel utazók után a költségvetés által fizetett fogyasztói ártámogatás (az utasok négyötöde vesz igénybe valamilyen kedvezményt), noha az további jelentős tétel lenne. Más kérdés, hogy a nevében teljes árú jegyet váltók is jelentős, mintegy 35-40%-os tényleges kedvezménnyel veszik igénybe a vasutat. Mindez oda vezet, hogy a MÁV-Start jegyértékesítésből származó bevétele a vonatok közlekedtetésének összes költségéből átlagosan csak 24-26 százalékot tesz ki.

Idén a MÁV személyszállítási üzletága az 1111 milliárdos összeget követően 161 milliárdos költségvetési apanázsra számíthat a 22 milliárdos fogyasztói árkiegészítést és a (dízel-mozdonyok által elhasznált üzemanyag jövedéki adója után járó) 28 milliárdos áfa-visszatérítést nem is számolva.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A MeH-tanulmány szerint a teljesítményarányos költségek beállításához az államnak egységes közlekedésfejlesztési és finanszírozási koncepciót kellene kialakítania. E nélkül a Volánok napi 5300 helyközi autóbusza és a vasút 3300 vonata összehangolatlanul, drágán, külön társasági érdekek alapján közlekedik.

A Népszabadság külön cikkében többek között azt jegyzi meg, hogy mintegy 1000 vonaton naponta 40-nél is kevesebb személy utazik, amely utasforgalmat nyugodtan átterelhetné autóbuszokra a MÁV-Start. A vasút szerepét az elővárosi közlekedésben a párhuzamos buszjáratok megszüntetésével és az ütemes vasúti menetrend országos kiterjesztésével erősíthetnék. Az is ezt a célt szolgálná, ha a helyi vasútállomáson lenne biztonságos parkoló az autóknak, vagy a pályaudvart könnyebb lenne megközelíteni, mint a buszmegállót.

Szakértői véleményre hivatkozva a lap azt írja, hogy ha a kormány rendbe akarná tenni a vasúti személyszállítás finanszírozását, akkor a tényleges teljesítményekre adna pénzt, és nem a MÁV költségeire. Ha pedig legalább az alig 18-20 százaléknyi teljes árú jegyet váltó utassal meg akarnák fizettetni utazásuk tényleges költségét, a jegyárakat negyven százalékkal meg kellene emelni. Erre azonban már csak azért sincs esély, mivel az várhatóan tovább csökkentené a naponta vasúttal utazók 410 ezer fős táborát.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom