Titkos feketelistát vezetnek a tengerentúli internetszolgáltatók

Pénzcentrum
2008. június 6. 14:00 2 perc

A legnagyobb amerikai kábeles internet-szolgáltatóról, a Comcast-ről nemrégiben kiderült, hogy feketelistát vezet azon ügyfeleiről, akik túl sok filmet, zenét és szoftverterméket töltenek le.

A cég azt nem árulja el, hogy ki és hogyan kerülhet a listára, illetve hogyan lehet onnan lekerülni, legfeljebb onnan értesülhet róla az "áldozat", hogy csúcsidőben az e-mail lekérdezéstől kedve a letöltésekig minden lelassul.

A legtöbb tengerentúli internet-szolgáltató arról panaszkodik, hogy ügyfeleik töredéke, mindössze öt százaléka felelős az adatforgalom több mint 50 százalékáért, ami jelentősen lelassíthatja szolgáltatásaikat.

A Comcast-en kívül más szolgáltatók is hasonló eszközökkel élnek, van ahol havi 5 GB-ban korlátozzák az ügyfelek sávszélességét, és efölött minden egyes gigabyte-ért külön díjat számítanak fel.

Egyre nehezebb lesz azonban kiszűrni az illegálisan letöltőket, ugyanis például az iTunes által elérhetővé vált digitális videó-letöltések egyre több felhasználót vonzanak, akik már legálisan, pénzért töltenek le.

Sokan elitélendőnek tartják a szolgáltatásnyújtás ilyetén megkülönböztetését, ahol ráadásul titokban büntetik a felhasználókat. Hasonló esetre Kanadában úgy derült fény, hogy az egyik ottani állami szolgáltatót bepanaszolták a szolgáltatásait továbbértékesítő kisebb internet-szolgáltatók, amiért előttük is titokban folytatta hasonló gyakorlatát.

Európában is szó érte a szélessávú internet-szolgáltatókat, amiért szolgáltatásaikat úgy hirdetik, hogy az elméletileg elérhető legnagyobb sebességet tüntetik fel, ami a gyakorlatban a legritkábban valósul csak meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezért a brit médiaszabályozó hatóság, az Ofcom (Office of Communications) egy új etikai kódexhez való csatlakozást javasol az internet-szolgáltatóknak, melynek értelmében igyekeznek valós adatokat nyújtani a felhasználóiknak a sávszélességet illetően, és az értékesítőiknek is megfelelő felkészítést nyújtanak a témáról.

Egy nemrég elkészült brit tanulmány eredményei szerint a gyakorlatban gyakran előfordul, hogy a hirdetésben szereplő sebességnek mindössze a felét értik el a felhasználók.

Ugyanakkor a szolgáltatók azzal védekeznek, hogy a sebesség mérése meglehetősen problematikus, hiszen minden egyes kapcsolat esetén eltérő lehet. Ennek ellenére már most több mint 30 szolgáltató csatlakozott a javasolt etikai normákhoz.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?