14 °C Budapest

Buborék buborékot követ

Pénzcentrum
2008. március 12. 16:00

Éppen tegnap adtuk számot arról, hogy őrültebbnél őrültebb ötletek látnak napvilágot arra vonatkozóan, mivel is lehet még mérni azt, hogy egy gazdaság éppen hogyan teljesít. Az Economist jóvoltából ma újabb gyöngyszemet mutathatunk be, amely az előzőekhez hasonló jellegű, egy kicsit azonban mégis más.

A pezsgő tipikusan egy olyan ital, melyet akkor iszunk, mikor van mit ünnepelni, van pénz, melyet fogyasztásra költhetünk. Az elmúlt évtizedek során pedig volt mit ünnepelni, hiszen tavaly Franciaországban a pezsgő exportja tavaly meghaladta a 150 millió palackot.

Mindemellett a pezsgő kereslete igencsak érzékeny a világ gazdaságának teljesítményére. Mikor az olaj ára csúcsot döntött és a világgazdaság megfeneklett, azokban az időszakokban a pezsgő kivitele is visszaesett. Ezt mutatja az alábbi ábra is, melyen az oszlopok a pezsgő exportját, míg a vonal az olajár-alakulását mutatja.

Forrás: Economist.com

Világosan látszik, hogy a hetvenes évek két nagy olajválsága, az 1973-as és 1979-es krízis idején, amikor is az egekbe szökött a kőolaj, és az abból származó üzemanyagok ára, mind visszavetették a gazdasági növekedést, melyek következtében a háztartások rendelkezésre álló jövedelme is mérséklődött, így nem csoda, ha már nem volt miből pezsgőre költeni.

Az ábra emellett kiválóan mutatja a nyolcvanas évek gazdasági gyengélkedéseinek, s a dotcom lufi évezredfordulón történt kipukkanásának hatásait is. Ugyanakkor a jelenkorban úgy tűnik, a két indikátor kettészakad, hiszen miközben az olaj ára rekordot döntöget, de a pezsgőtermelők sem panaszkodhatnak...

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm