A Kathmandu Post értesülései szerint az áldozatok között öt hegymászó, valamint két nepáli hegyi vezető van.
A turisták zöme olyan helyekre szeretne eljutni, ahol kevés a turista. Sok síelő esetében is hasonló a helyzet, hiszen messze nem ugyanolyan érzés egy zsúfolt sípályán lesiklani, mint egy olyan helyen, ahol a hó még érintetlen, s magunk kedvére száguldozhatunk. A Forbes elkészítette azon sípályák listáját, melyeket érdemes célba vennie azoknak, akik egyedül szeretnének síelni.
A hat nemzeti parkkal övezett kanadai Brit Kolumbia kiváló helyszín lehet, több pálya is várja a síelni vágyókat. Köztük például a Kicking Horse Mountain Resort 2500 méter magasan fekszik, itt szállással együtt 3 napra 399 dollárt (69 ezer forint) fizethetünk, de 1339 dollárért (240 ezer forint) 1 napra már a helikopteres síelést is kipróbálhatjuk.

Szintén Brit Kolumbiában található meg Revelstoke, ahol helikopterrel szállítanak bennünket friss havat kínáló helyszínekre, persze itt már jóval magasabb árakat kérnek el, 4490 dollártól 16 ezer dollárig (775 ezer forint - 2,7 millió forint) terjednek az egyes csomagok árai.
Az észak-indiai Kashmir állam síparadicsoma, Gulmarg is kiváló célpont. A Himalája lejtőin csúszkálni felejthetetlen élmény lehet, ráadásul a közelben egy kiképzőiskola is található.

Egy másik, különleges élményt nyújtó helyszínt Japán Hokkaido szigete jelentheti. Az ide utazóknak Niseko nyújthat luxus-elszállásolást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A marokkói Atlasz-hegység lejtőin is csúszkálhatnak az új utakat felfedezni vágyók, itt egy 8 napos túra 1849 dollárt (320 ezer forintot) kóstál az egyesült királyságbeli Mountain Tracks sítúraszervezőnél.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







