További drágulást akarnak a pékek

Pénzcentrum
2007. október 16. 08:15 2 perc

Fogytán a pékek türelme. Bár a közelmúltban sikerült egyezségre jutniuk a nagy áruházláncok beszerzőivel, és drágábbak lettek termékeik, de szerintük nem olyan mértékben, hogy a sütés emelkedő költségeit kompenzálni tudták volna - írja a Népszabadság.

A pékek képviselője úgy látja: a gabonatermelők és a malmok is emeltek az áraikon, a kereskedők is hozzájutnak jövedelmükhöz, egyedül a pékek képtelenek növekvő költségeiket érvényesíteni. A kereskedők üzletpolitikai okokból nem hajlandók az indokolható szintig emelni az árakat. Sok helyütt az olcsó kenyér a vevőcsalogató.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kenyér alapvető élelmiszer, ezért természetes, hogy árát a kereskedők igyekeznek alacsonyan tartani. A hipermarketek egy részében éppen ezért működik sütöde.

Potsa Zsófia, a gabonaszövetség főtitkára szerint a malmok többsége az idén már nem tervez további lisztáremelést. A gabonaévre való, mintegy 900 ezer tonna búzaszükségletük 75-80 százalékát már megvásárolták. Az elkövetkező áremelés elsősorban azon múlik, hogy a tonnánkénti 60 ezer forint körüli árszintről mennyire emelkedik a búza ára. A molnárok nem tartanak attól, hogy a liszt drágulása a fogyasztás csökkenéséhez vezet. Potsa Zsófia szerint a malomipari cégek a lakossági fogyasztás szolid növekedésével számolnak, mert a cukrászati termékek drágulása miatt egyre többen készítenek otthon édességet.

A KSH szeptemberi inflációs jelentéséből kiderült, hogy míg a liszt fogyasztói ára egy év alatt 43,4 százalékkal, a kenyérféléké 18 százalékkal emelkedett. Ilonka Boldizsár szerint a mostani áremelkedést azonnal újabbnak kell követnie, mihelyt a liszt nagybani kilónkénti ára elmozdul a jelenlegi 82-88 forintról. A pékek - az ellenük folyó versenyhivatali eljárás ellenére - az áraikat letörő kereskedőkkel szemben olyan közös fellépésre készülnek, mint osztrák és lengyel társaik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 18 százalékos kenyéráremelés nem fedezi kiadásaikat - ezt jelzi az is, hogy a múlt hónapban 12 pékség bezárt. Ám sehol nem maradtak kenyér nélkül, mert a sütőkapacitás még így is másfélszer nagyobb a szükségesnél.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?