Ilyen mélyen még sosem volt a Metro Havi rendszerességű bevásárló körképünk legújabb felvonásában azt tapasztaltuk, hogy a Pénzcentrum.hu árukosarát a kiválasztott üzletekben átlagosan 1,3%-kal olcsóbban szerezhettük be, mint egy hónappal korábban. Az árcsökkenés mellett érdemes az eredmények közül kiemelni, hogy a legolcsóbb és legdrágább üzlet közti áreltérés kosarunkra vetítve 10% alá csökkent. A sokak által várt árcsökkenést elsősorban az erősen akciózó Plus és a Kaiser's drasztikus lépéseinek köszönhetjük, a dobogó legfelső fokán azonban továbbra is az Auchan áll, a korábbi verhetetlen bajnok Metrót pedig már a Plus is beelőzte! Kérdés, hogy az akciók mennyire bizonyulnak tartósnak, illetve hogy lejáratukat követően többszörösen megfizettetik-e az üzletek vásárlóikkal a szebb hetek okozta esetleges kiesést, melyre azért láttunk már példát.
A Pénzcentrum.hu rögtönzött árukosarát alapvetően négy termékkategória alkotja, melyek a következők: italok (rövidital, sör, pezsgő, ásványvíz), alapanyagok (cukor, liszt, étolaj), higiéniás termékek (fogkrém, tusfürdő, tisztítószer, mosópor), egyéb (kenyér, kávé, szalámi). Olvasóink javaslatára a kosarat májusban kibővítettük a mosóporral és a téliszalámi torzító hatásának csökkentésére már csak fél kilót vettünk belőle.
A kosár összeállítása természetesen szubjektív, így nem állíthatjuk, hogy minden egyéb esetben ugyanez a sorrend alakulna ki a vizsgált kiskereskedelmi egységek között, néhány alább kiemelt érték azonban mindenképp elgondolkodtató.
Az összehasonlításba a Tesco, Auchan, Cora hármas mellé bekerült a Plus és a Metro is, valamint a sorból valamelyest kilógó (nem diszkont és nem hipermarket) Kaiser's. Minden kiskereskedelmi egység esetében fővárosi próbavásárlást végeztünk, az alábbi árak ezek alapján adódnak.
Az árváltozást szemléltető grafikonon jól látható, hogy az árcsúcsot jelképező Kaiser's akciói révén számottevően csökkent a legolcsóbb és legdrágább választás közti differencia, az ársáv szűkülése mellett azonban érdemes megjegyezni, hogy a Tesco-nak végre sikerült a Cora alá áraznia magát, a Plus árainak meredek alábukása pedig magáért beszél. Kíváncsian várjuk, hogy a szűk termékpalettára összpontosító diszkontlánc akciója mennyire lesz tartós illetve, hogy később duplán megkérik-e az árát. (Ilyet korábban több kiskereskedelmi egység esetében is tapasztaltunk már...)

Az év/év alapú árváltozást bemutató grafikont szemlélve láthatjuk, hogy árukosarunkra vetítve 7,6%-os az éves infláció mértéke, a termékek drágulását illetően azonban meglehetősen szélsőséges értékeket találunk szűk palettánkon is. A liszt és a kenyér egymással összefüggő drágulását szemlélve nem sok jót ígér a kilátásba helyezett további áremelés, így elég nagy biztonsággal előre jelezhető, hogy ezen két termék áll majd élen egy ideig a drágulási toplistánkon. A másik végletet rendszerint a számtalanszor leakciózott fogkrém jelenti, nem volt ez másképpen most sem...
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A következő oldalra kattintva részletesebben is láthatjuk, mi változott és mennyivel, illetve mit hol éri meg beszerezni.
Semmi nem marad rejtve
Az alábbi táblázatok magukért beszélnek, a konkrét árak mellett bemutatják a hó/hó alapú árváltozás mértékét százalékban, termékekre és üzletekre lebontva:
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






