A legnagyobb kárt okozó kilenc áfaügyben 35-40 milliárdos bevételtől esett el a költségvetés. Éppen ezért még az idén 50-100 fővel növelné a vámnyomozók létszámát a VPOP - írja a Népszabadság.
A vámőrség tavaly lett a pénzügyi bűncselekmények első számú nyomozó hatósága. A VPOP vezetője úgy véli, nagyban hozzájárult a milliárdos számlagyárak és csempészszervezetek felszámolása a gazdaság "fehéredéséhez". Láthatóan nőttek a költségvetés áfabevételei. A következő hetekben a VPOP az APEH-hel közösen górcső alá veszi a leleplezett számlagyárak vásárlóit. Sok vállalkozás, miután hírét vette, hogy lelepleződött az a számlagyár, amelytől számlát vásárolt, önrevíziót hajtott végre, és utólag befizette az államot megillető adókülönbözetet. A vámőrség és az APEH most arra kíváncsi, mennyi adó folyt be az önrevíziók révén.
A vámőrség bűnügyi szolgálatának megerősítésével, a pénzügyi nyomozások tapasztalatainak beépítése a vámőrség és az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatában már rövidtávon további milliárdokat hozhat a költségvetésnek.
A VPOP egyébként folyamatosan kutatja és elemzi a pénzügyi visszaéléseket lehetővé tévő, megkönnyítő, a bűncselekmények felderítését akadályozó körülményeket, joghézagokat, és javaslatokat dolgoz ki azok megszüntetésére, módosítására. Így a közelmúltban terjesztett be egy, a gazdaság kifehérítését segítő javaslatcsomagot a Pénzügyminisztériumnak.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







